„Egy szellemes, de karcosabb hangot megütő Molnár köszön vissza a cikkekből” – interjú Fesztbaum Bélával

Fesztbaum Béla már több mint húsz éve a Vígszínház színművésze. Jelenleg olyan előadásokban láthatja őt a közönség mint A Pál utcai fiúk, A dzsungel könyve, az Audiencia, a Hamlet, valamint majdnem 10 éve játsszák töretlen sikerrel a Játék a kastélybant. Pályája során több önálló estet is készített, Seress Rezsőről, Kosztolányi Dezsőről és a Vígszínház egykori házi szerzőjéről, Molnár Ferencről is, akiről viszonylag kevesen tudják, hogy nem csak drámaíró, hanem újságíró és haditudósító is volt. Fesztbaum Béla Szülőfalum, Pest című estjével megmutatja, milyen is volt Molnár Ferenc azon oldala, amit a nagyközönség a mai napig nem annyira ismer. Az előadást legközelebb a Zsidó Művészeti Napok programsorozatának részekén, a Rózsavölgyi Szalonban láthatja a közönség. Az est megszületéséről, Molnár Ferencről, valamint jövőbeni terveiről beszélgettünk a színművésszel.

Ha jól láttam, most első alkalommal szerepelsz a Zsidó Művészeti Napokon.

Vadas Vera, a ZsiMü igazgatója keresett meg, hogy szeretné, ha én ezen a fesztiválon valamilyen formában részt vennék. Először a GRUND – Vígszínházi fiúzenekar került szóba, hogy tartsunk egy koncertet, de ez sajnos egyeztetési problémák miatt nem jött össze. Vera ezután látta a Molnár-estemet, és mikor újból felhívott, örömmel mondta, hogy megtalálta azt a produkciót, ami számára éppoly kedves és teljesen jól illeszkedik a fesztivál szellemiségéhez. Így lett a Szülőfalum, Pest ennek a programsorozatnak a része, amit május 30-án, a megszokott helyén, a Rózsavölgyi Szalonban adok elő.

Nem is utaztál még ezzel az előadással?

Nem is nagyon érkezett még felkérés, hogy máshol játsszam el ezt a Molnár-estét, és nem is bánom, mert nagyon pesti, a szó minden vonatkozásában. Nagyon ebből a városból táplálkozik, ehhez a városhoz szól hozzá, de ez persze nem azt jelenti, hogy nem élveznék máshol is, de mégis valahogy itt van igazán otthon. Eddig csak a Rózsavölgyiben adtam elő, és nagyon passzol hozzá, mert amit meg szerettem volna mutatni Molnárból, az egyszerre kávéházi és színházi, és a Rózsavölgyi is egy ilyen hely. Szükség is volt rá, hogy egy ilyen jellegű térben szülessen meg ez az előadás. Nem tudom, hogy több néző előtt, egy rendes színházban hogyan szólalna meg, de ebben a mostani, intim térben, nagyjából nyolcvan ember előtt jól működik.

Miért pont Molnár Ferencről szól az önálló ested?

Rendkívül kedvelem őt (mosolyog). Ennek az estnek van egy nagyszínházi előzménye, néhány évvel ezelőtt a Pesti Színházban volt szerencsém rendezni egy válogatást Molnár Ferenc írásaiból a Vígszínház nagy öregjei számára. Monokli volt a címe, nyolc kollégám szerepelt benne, és miután lekerült a repertoárról, úgy éreztem, hogy még maradt benne felfejtenivaló. Pont ez időben érkezett egy felkérés a Rózsavölgyitől, teljesen szabad kezet kaptam tőlük, én pedig azt a bátor vállalkozást tettem, hogy összeállítottam Molnár Ferenc újságírói munkásságából egy estet, ami már negyedik évada műsoron van náluk.

Szándékosan csak az újságíró Molnárt szeretted volna megmutatni?

A nagyközönség számára ő egy elegáns, csillogó vígjátékokat szerző drámaíró, egy nagyon sikeres, nagyon mulattató, és a világ nagyvárosaiban is ismert alak, aki megírta a leghíresebb ifjúsági regényt, A Pál utcai fiúkat, de azt már jóval kevesebben tudják, hogy egy nagyon jó tollú, érzékeny újságíró és haditudósító is volt.

Sokan kérdezték tőlem, hogy az est miatt mennyi időt töltöttem a könyvtárban kutatással? Volt könyvtárazás, de ezek nem elfelejtett dobozok mélyén lapuló szövegek, a nagy része megjelent könyv formában. A hatvanas években készült egy kiadás Szülőfalum, Pest címmel, a kilencvenes években pedig Molnár Gál Péternek volt egy kifejezetten olyan összeállítása, amelyben a „sajtó Molnárt” mutatta be. Alapvetően erre a két kötetre támaszkodtam.

Miről írta Molnár a cikkeit?

Írt ő mindent, foglalkozott politikai témákkal, de odafordult a figyelme a szegényebbek felé is. Azt mondja Molnár Gál, hogy „íróvá írás útján válik az ember”, és Molnár rengeteget írt, gyakorló újságíró volt közel húsz éven keresztül. El lehet mondani, persze anélkül, hogy nagy irodalomtörténeti megállapítást tennék, hogy míg a darabjaiban a magánélet visszásságai, a hazugságok, az elhallgatott titkok érdekelték, addig a publicisztikáiban erősen a közélettel foglalkozott. Nagyon éles szemmel figyelte a körülötte éppen felnövő világvárost, Budapestet, ha akarom mondani egy karcosabb, harcosabb, keményebb hangot megütő Molnár köszön vissza a cikkekből, amelyekben persze ezek ellenére is megcsillogtatta a humorát.

Az életének egy részét meséled el, vagy hogyan kell elképzelni az előadást?

Mivel egy borzasztó nagy anyagról van szó, amiből sokszor nyolcvan percet lehetne összeállítani, ezért ez az én személyes válogatásom, azokról a témákról, amelyek őt talán a legjobban foglalkoztatták, amelyek engem is foglalkoztatnak, és amik alkalmasak arra, hogy egy ilyen színházi estben hangulattól hangulatig, érzetektől érzetekig egymásnak adogassák a labdát. Nem életrajz, nincs időrendi sorrend, ez egy költői válogatás.

Nevezhető monodrámának?

Én magam szerkesztettem, szereztem a zenéjét, adom elő és rendeztem, de ennek ellenére nem hinném, hogy ez egy monodráma. Ez egy színházi est, inkább ennek nevezném.

Vannak benne bábok is, jól láttam?

Van benne egy pici bábszínház, egy pici opera, stand-up-comedy, kabaré, levélformában előadott monológ, dal… sok minden, mint ahogy Molnár is sokféle stílusban írta a szövegeit, nem maradt meg a száraz véleménynyilvánításnál. Időnként ott is figurák mögé bújt, vagy keresett a témának valamilyen dramaturgiai formát. Sokféle műfaj keveredik a színpadon is, igazi játék, hiszen Molnár is felszabadultan játszott az ötleteivel, mondataival.

Nem is gondolnánk, de az újságokba írt szövegei is mind nagyon előadóbarátak. Fontos volt számára az őt közvetítő színész, és a mai napig jól esik kimondani azokat a mondatokat, amiket kitalált. A Vígszínház legrégebb óta futó Molnár-darabja a Játék a kastélyban, amit Benedek Miklóssal lassan tíz éve játsszunk hatalmas örömmel és a közönség még mindig nagy éhséggel és kíváncsisággal fogadja.

Nemrég beszéltem Benedek Miklóssal, és fantasztikus tudással rendelkezik ő is Molnár munkásságáról.

Ebben is van köztünk kétségtelenül hasonlóság, előfordul, hogy a Játék a kastélyban után itt maradunk és egy ital mellett sok mindenről beszélgetünk, időnként Molnárról is, szeretjük és azt mondhatom, értjük is.

Az idei évadban egyetlen bemutatód volt csak, a Hegedűs D. Géza rendezte Bíborszigetben játszod a Cenzort. Te szerettél volna keveset vállalni, vagy nem osztottak rád szerepet?

Az elmúlt négy-öt évadban szinte mindig én voltam a Vígszínház legtöbbet játszó színésze, sosem bántam és boldogan szerepeltem, de elértem a majdnem 240 előadást per évad, és pár éve már én játszottam a legtöbbet az egész országban is. Lett volna még bemutatóm idén, de én magam kértem az igazgatóságot arra, hogy ha lehet, akkor had legyen egy picit kevesebb, mert nemrég született a kisfiam, és szerettem volna minél több időt, minél több estét vele tölteni. A Csak színház és más semmi utolsó évadában is ezért szerepeltem kevesebbet, persze így is volt feladatom bőven. Ez most csak egy átmeneti szünet, elsősorban magánéleti, de picit szakmai okokból is jól jött, mivel így van időm feltöltődni. Idén így is 160 előadás körül leszek majd, ez sem kevés.

Nem okozott ritmusban, lendületben ez döccenést benned?

Örültem azoknak a szabad estéknek, amiket otthon tölthettem, segíthettem a feleségemnek és a pici fiammal lehettem, ez az idő ugyanis soha nem jött volna vissza, ha bármilyen munka miatt elszalasztom. Most az a fontos, hogy amennyi pillanatot csak lehet, azt megéljek együtt a családommal.

A közeljövőben mik várnak rá, lehet tudni valamit az új évadról?

Az évad első két bemutatójában nem leszek benne ősszel, de nyárra vannak feladataim, többek között A GRUND – vígszínházi fiúzenekar koncertjei, nagyon sok helyről kaptunk meghívást. Valamint az Óbudai Társaskör felkérésére válogatok és szerkesztek éppen egy igazi, hagyományos, mondhatni békebeli pesti kabarét. Három nagyszerű kollégával – a névsor, hadd legyen még titok – és egy pici zenekarral idézzük meg nyáron a Társaskör kertjében a századfordulós pesti humort, a napjainkhoz is hozzászóló szövegek, dalok segítségével.

Jasinka Ádám írása

Kiemelt kép: Fesztbaum Béla (fotó: Gál Bereniké/Rózsavölgyi Szalon)