A hetekben jelent meg magyarul Clara Dupont-Monod Egy közülünk című regénye, amely egy első pillantásra teljesen hétköznapi család életébe enged bepillantást – egy súlyosan beteg gyermek történetén keresztül.
A Cévennek hegyeinek védelmező karéjában születik egy gyerek. Azonban a kezdeti örömöt hamarosan felváltja a kegyetlen és rideg felismerés: a fekete szemű, hosszú szempillájú, kerek arcú kisfiú nem lát, és egy idegrendszeri rendellenesség miatt voltaképp örökre csecsemő marad. „Szabálytalan” gyerekké válik, aki pusztán a létezésével láthatatlan határt húz a családja és a többi ember közé. Az Egy közülünk az ő és a testvérei története. A legidősebbé, aki szinte eggyé válik vele, óvón ragaszkodik hozzá, átadja magát neki, és elveszik benne. A középsőé, akiben izzik a harag, és aki teljesen elutasítja a gyereket, ám amikor szükség van rá, mindent megtesz, hogy megmentse az összeomlás szélén lévő családját. És a legfiatalabbé, aki a család szellemeinek árnyékában él, mégis az újjászületést és a megbékélést hordozza.
Az 1973-as, párizsi születésű Clara Dupont-Monod ófrancia szakon szerzett diplomát, a karrierjét újságíróként kezdte. A nyomtatott sajtó mellett dolgozott rádió- és televíziócsatornáknak is. Számos történelmi témájú regény szerzője. Első, magyarul megjelent kötete, a 2021-es Egy közülünk az egyik legszemélyesebb műve, amely hónapokig szerepelt a francia sikerlistán. A kötetet több irodalmi díjjal is jutalmazták, többek között a francia Femina-díjjal, valamint a Goncourt des Lycéens-díjjal tüntették ki.
Az Egy közülünk igazán becsapós könyv: amikor kézbe vesszük ezt a mondhatni igen vékony, alig 200 oldalas regényt, még el sem tudjuk képzelni azt az érzelmi hullámvasutat, amelyre a szerző felültet minket, ráadásul mindezt gyönyörű nyelvezettel, igazi szépirodalmi stílusban teszi. Már önmagában az, hogy a történet elbeszélői maguk a falak, amelyek körülveszik a családi házat, és amelyek az évszázadok során megannyi örömet és fájdalmat láttak, egészen különleges és egyedi hangvételt kölcsönöz a regénynek. A történet a „szabálytalan” gyermekre és az ő három testvére fókuszál, pontosabban arra, hogy ki hogyan élte meg az életükben bekövetkezett nagy változást. Mellettük megjelennek a szülők, a nagymama és néhány szomszéd, valamint barát is, de ők mindvégig mellékszereplői státuszban maradnak.
„Egy nap egy családban született egy szabálytalan gyerek. A jelző elsőre talán enyhén lekezelően hangzik, mégis ez írja le leginkább a valóságot. A petyhüdt test és az üres, nyugtalan tekintet valóságát. A „sérült” nem illik rá, a „fogyatékos” sem az igazi. A „szabálytalan” pontosan azt fejezi ki, hogy az a gyerek nem egészen rendeltetésszerűen létezett (a kéz fogásra, a láb járásra való), de helye volt a körülötte létezők életében, még ha részt nem is vett benne; mindenesetre hozzájuk tartozott, mint egy árnyék, az a látszatra oda nem illő sötét folt egy festmény sarkában, amelyet a művész persze szándékosan pingált oda.”
Dupont-Monod szereplői mindvégig a névtelenség homályába burkolóznak, nem hangzik el évszám vagy bármi, ami utalna arra, hogy mikor és hol is játszódik a cselekmény, ezzel a szerző teljesen univerzálissá teszi a történetet, amely így jóval közelebb tud kerülni az olvasóhoz. Minden szülő legnagyobb rémálma, hogy gyermeke nem egészségesen születik a világra, az Egy közülünk pedig ezt mutatja be. Pontosabban azt, hogy ennek milyen hatásai vannak egy addig, a társadalom szemében jól működő család életére.
A regény három nagy szakaszból épül fel, amely egy-egy testvér szemszögét mutatja be. Rájuk is a családban betöltött szerepük szerint hivatkozik mindvégig a szerző: legidősebb, középső, legkisebb. A legidősebb, a fiútestvér lesz a leggondoskodóbb, akinek jóval idő előtt kell felnőnie, ereje és kitartása talán a szülőkéét is megelőzi. Abban a korban, aminek a gondatlan diákévekről kellene szólnia, ő mindezt maga mögött hagyja, csak hogy kistestvérével legyen és gondját viselje. Igazság szerint ez a fejezet önmagában is megállná a helyét, afféle novellaként, hiszen egy kerek történetet kapunk, amelyben szerepet kap a drámai, de előre borítékolható végkifejlet, valamint bepillantást nyerünk a jövőbe. A középső gyermek, a nővér már sokkal dacosabb, és nehezebben is dolgozza fel az őt és a családját ért „tragédiát”. Lázadni kezd, nem akar tudomást venni a kistestvérről, aki „minden baj okozója”. Nála is egy felnövéstörténetet láthatunk, csak teljesen más megközelítésből, a végeredmény ugyanakkor meglepő fordulatot vesz, ami azért is fontos eleme a könyvnek, mert hiába ismerjük meg a főbb történéseket az elején, a későbbiek nem ugyanazt meséli el nekünk az író különböző szemszögből, hanem mindig más dolgokra fókuszál. Így van ez a harmadik, a záró fejezetnél is, amely a legkisebb története, aki a „szabálytalan” után jött a világra, és aki így már önmagában és génjeiben hordozza mindazt a fájdalmat és szomorúságot, amely mélyen beleívódott a család életébe.
A történet – amelyet a falak mint egy mesét, úgy mondanak el az olvasónak, szikáran, kívülállóként, de közben mégis részeseivé válnak – meglehetősen szívszorító, mégis megcsillan benne a remény és a szeretet ereje – márpedig az ilyen regényekre nagy szükség van a mai világban. Így szinte írhatnánk azt is: kötelező olvasmány kellene, hogy legyen mindenkinek.
Clara Dupont-Monod: Egy közülünk (S’adapter), ford.: Molnár Zsófia, General Press Kiadó, 200 oldal
Kiemelt kép: Clara Dupont-Monod: Egy közülünk (Szerzőportré: Hachette)
