“Egy sikerorientált és jóhumorú színdarabról beszélünk” – Interjú Horváth Illéssel

Április 19-én mutatják be a Thália Színház Télikertjében Terry Johnson többszörösen díjazott darabját, a Hisztériát Horváth Illés rendezésében, aki először dolgozik a társulattal. Az előadás egyszerre bohózat, fekete vígjáték és sötét utazás Sigmund Freud tudatalattijába – Horváth Illést pedig pont ez az eklektikusság izgatta a darab színpadra állításakor. Többek között erről a műfaji sokszínűségről, a közös munkáról, valamint Freud munkásságáról is beszélgettünk vele. 

Hogyan találtál rá a darabra és honnan jött az ötlet, hogy itt, a Tháliában rendezd meg?

Nagy Viktor, a színház művészeti vezetője kért fel ennek a darabnak ezzel a szereposztással történő megrendezésre.

Amikor ennyire „kézhez kapsz” mindent, mondhatsz nemet akár a darabra, akár a szereposztásra?

Ilyet még nem csináltam. Ha nem vagyok teljesen elégedett egy szöveggel, inkább a lehetőségekhez képest alakítok rajta, vagy kitalálok olyan koncepciót, ami érdekessé teszi számomra. Ez a darab nem adta magát könnyen, fel kellett fedezni benne titkokat, meg kellett érteni a rejtett összefüggéseket, hogy a megfelelő világot tudjam megálmodni hozzá. De amikor ezeket megéreztem, már nagyon érdekelt. A Szervét Tiborral való közös munka lehetősége pedig különösen motivált.

Terry Johnson darabja kicsivel több mint 30 éve, egészen pontosan 1993-ban íródott. Kellett valamennyire modernizálni a darabot, hogy mai hangon szólaljon meg?

Olyan értelemben nem, hogy egy történelmi közegben, 1938-ban játszódik, így a nyelvezetének nem is szabad teljesen mainak lennie. Upor László fordítása pedig nagyon kifinomult és korszerű, egyszerre mély és szellemes, ráadásul minden karakter a maga stílusában szólal meg. Dramaturgiai szempontból viszont hozzányúltunk, húztunk is sokat a szövegből, a teljes mű túlságosan hosszú lenne.

Műfaji megjelölése szerint fekete komédia. A humora is működik három évtized távlatából?

Szerintem igen. Ezt a darabot a West Endre írták, Angilában meg is nyerte legjobb vígjáték kategóriában a Laurence Olivier-díjat, amely az egyik legrangosabb színházi elismerés a világon. Ez is mutatja, hogy egy sikerorientált és jóhumorú színdarabról beszélünk. Abszolút működnek a bohózati helyzetek, a poénok, jó a ritmusa, feszes a tempója.

Hozzád mennyire állnak közel a bohózatok?

Többet is rendeztem már, nem idegen a műfaj. Ugyanakkor mindig fontosnak tartom, hogy egy előadásnak a könnyed szórakoztatáson túl legyen valami plusz tartalma is, közvetítsen valami többletértéket. Ennek a Hisztéria is eleget tesz, ez ugyanis nem csak egy vegytiszta bohózat. Hajtűkanyarokkal tud műfajt váltani: vérbő komédiából átcsapunk misztikus krimibe, pszicho-thrillerbe, érzékeny drámába, majd vissza vígjátékba. Kicsit eklektikus, de engem pont emiatt kezdett izgatni. Ha az elejétől a végéig ugyanazon a nyomvonalon haladó vígjáték lenne, kevésbé keltette volna fel az érdeklődésemet.

Pont olvastam egy külföldi kritikát, amiben azt írták, hogy ez a darab egyszerre bohózat és komoly tanulmány, egyszerre szürrealista és feminista, valamint egyszerre művészi és zseniálisan szórakoztató is. Ezek szerint ez mind igaz rá?

Igen, ez nagyon találó. Sokrétű a szöveg, és mi is törekszünk arra, hogy maga az előadás is az legyen. A feministát azért túlzásnak érzem. Bár a női karakter – Czakó Juli alakítja fantasztikusan –, története roppant érzékeny témát érint, nem gondolom, hogy ez feminizmus lenne.

A darab címe Hisztéria. Ha az ember kicsit jobban utána olvas Freud munkásságának, rájöhet, hogy ez nem véletlen.

Ez így van, kettős értelme is van. Egyrészt maga a hisztéria egy orvosi szakkifejezés volt abban az időben, a pszichoanalízis alapítóbetegségnek is nevezik. Freud kezdte el vizsgálni a hisztériás tüneteket – amely lehetett akár az is, hogy valakinek lebénult a lába vagy elvesztette a látását –, amelyeket akkoriban elég középkori módszerekkel, többek között lobotómiával igyekeztek kezelni. Freud jutott arra a következtetésre, hogy a hisztériának, mint megannyi betegségnek lelki eredetű okai vannak. Ő találta fel és változtatta tudományággá a pszichoanalízist, amit ma már teljesen természetes módszernek tartunk. Ez nagyon leegyszerűsítve Freud életműve. Másrészt a címnek van egy mai értelemben vett jelentése is, hogy ez az egész, amit itt látunk egy cirkusz, egy hisztérikus bohózat. A szereplők felfokozott állapotban kergetik egymást jobbra-balra.

Neked mennyire kellett beleásnod magad Freud munkásságába?

Azt fontos tudni, hogy a történet kiindulópontja – Dalí 1939-ben meglátogatja a Londonban élő Freudot – hiteles történelmi esemény, de maga a sztori és a másik két szereplő már fikció. Ugyanakkor a szerző nagyon trükkösen beleépíti a dialógusokba a pszichoanalízis fontos teóriáit. Emiatt kénytelen voltam tüzetesebben is megvizsgálni Freud munkásságát, mert ha nem mélyedek bele az életrajzába, akkor sok mindent nem értettem volna meg. Ahogy korábban említettem, a darab nagyon sokrétű.

A nézőknek mennyire okozhat gondot, ha nincsenek otthon ebben az életműben?

Semennyire, anélkül is nagyon élvezetes a darab. Az, hogy nekem, rendezőnek ismernem kell a többlettartamot, nem jelenti azt, hogy a nézőnek is. Lesz, akit a vígjátéki rész fog magával ragadni, lesz, akit a thriller-, krimiszál, és lesz, akit a drámai vonal érint meg. Az előadás élvezhetőségének nem előfeltétele Freud életműnek a bemagolása, de persze igaz, hogy ha valakinek megvan a megfelelő háttértudás, akkor egy-egy mondat vagy monológ még nagyobb élvezetet jelenthet. De ez minden más területtel így van: minél többet tudsz, annál több szálon tudsz kapcsolódni a történethez. Ugyanakkor akinek halványlila fogalma sincs a pszichoanalízisről, az sok mindent meg fog tudni róla, ha megnézi a darabot.

Akár arra is megvan az esély, hogy valakinek pont ez az előadás kelti fel az érdeklődését a téma iránt?

Szinte biztos vagyok benne, hogy lesz ilyen néző. De igazából, ha valaki csak azért jön, hogy egy jót nevessen, és ez megtörténik, akkor is elértük a célunkat: csináltunk egy jó terápiás ülést.

A Thália Színházban először dolgozol. Milyen a közös munka a többiekkel?

Nagyon szeretek itt lenni, élvezem minden pillanatát a munkának, és ezt most már bátran mondhatom, mert a próbafolyamat oroszlánrészén túl vagyunk. Nekem azért is különleges, mert több olyan emberrel is találkozhattam itt, akiket korábban, más színházakból ismertem. Emiatt mindvégig volt bennem egy otthonosság érzet. A színészek közül csak Julcsit ismertem személyesen, akit mindig is kiváló színésznek tartottam, a többiekre pedig nagyon kíváncsi voltam. Tamási Zoli, Szervét Tibor, Mózes Andris megismerése nagyon jó élmény. Úgy érzem, hogy megvan az összhang köztünk, jól telnek a próbák. Sőt, néha amiatt van lelkiismeret-furdalásom, hogy nehéz a szünetről visszamenni dolgozni, mert annyira jó velük dumálni. (nevet)

Ezek szerint, ha a jövőben hívnak, szívesen jönnél?

A legnagyobb örömmel.

Kiemelt kép: Horváth Illés (Fotó: Kovács Milán)