Yrsa Sigurðardóttir neve a skandináv krimi olvasóinak bizonyára ismerősen cseng: az izlandi írónő első regénye 17 évvel ezelőtt jelent meg magyarul, ezt további nyolc kötet követte. A szerző szeptember végén a PesText Irodalmi Fesztivál vendégeként érkezett hazánkba, ezért a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon is találkozhattak vele az olvasók. Sigurðardóttirral a Könyvfesztivál utáni napon ültünk le beszélgetni.

Sűrű volt a hétvégéd. Hogyan érezted magad az elmúlt pár napban?

Csodálatosan. Először a PesTexten Fesztiválon volt egy könyvbemutatóm, másnap pedig a Könyvfesztiválon beszélgettünk egy jót a skandináv krimikről. Mindkét nap találkozhattam a magyar olvasóimmal, ami szintén felemelő volt. Egyébként korábban már kétszer jártam Budapesten, egyszer meghívott szerzőként, egyszer pedig turistaként. Gyönyörű ez a város, az épületek és a történelme egyaránt. Sőt, tegnap egy isteni vacsorában volt részem, a bor kimondottan finom volt.

Az írás mellett építőmérnökként is dolgozol. Volt olyan épület, ami magával ragadott?

A Millenárison, ahol a Könyvfesztivált rendezik, most először jártam. Legnyűgözött, hogy az egykori gyárépületet egy ilyen fantasztikus kulturális térré alakították át, miközben a régi gyárjellegből is megmaradt valami.

Yrsa Sigurðardóttir (Fotó: PesText Fesztivál)

Magyarországon 2007 óta jelennek meg skandináv krimik, és szemben más trendekkel, ennek a műfajnak a népszerűsége ma is töretlen. Mi a titok szerinted?

Azt gondolom, hogy nincs egyetlen dolog, ami az összes skandináv krimit leírná, viszont rengeteg elemből épül fel, amelynek nagy része – ha nem is mindegyik – de megtalálható ezekben a művekben, és ezek tetszenek az olvasóknak. Az első maga a helyszín: ezek a történetek az északi országokban játszódnak, amelyek sokak számára titokzatosak és ismeretlenek. Nagyon valóságosan festjük le a helyszíneket, már a leírások is tele van zordsággal, hidegséggel. És ugyanígy nem köntörfalazunk, ha bűntényről van szó: a gyilkosság nem szép, és ezt nem is rejtjük el. Másrészt pedig a szereplők is nagyon valóságosak: megvannak a maguk problémái, kicsit depressziósak is – ez nagyon jellemző a skandinávokra. Ahogyan a szociális igazságtalanság is: mindig igyekszünk társadalmi problémákra fókuszálni, azokra, amelyeken javítani kellene.

Az utolsó rítus című regényed az egyike volt azoknak, amelyek Magyarországon megalapozták a skandináv krimi népszerűségét. Ez volt az első felnőtteknek szóló műved is.

Igen, a pályafutásomat gyerekkönyvekkel kezdtem, ötöt írtam. Ezek történetben is erősek voltak, de az igazi érdemük a humorban rejlett. Az ötödik után pedig meguntam viccesnek lenni, meg, igazság szerint, nehéz is mindig humorosnak lenni. Akkor már éreztem, hogy egy érettebb közönségnek, a felnőtteknek is akarok írni valamit, hiszen nagyon sok olyan téma foglalkoztatott, amit gyerekkönyvekbe nem írhattam bele. Amikor elhatároztam, hogy váltok, akkor csak azt csináltam, mint annyi mást szerző: olyan könyvet akartam írni, amit én magam is szívesen olvasnék. A krimi és a horror a kedvenc műfajom, ezért választottam ezt.

Yrsa Sigurðardóttir (Fotó: PesText Fesztivál)

Habár itthon igazán népszerű a műfaj, a legtöbb krimi svéd, dán és norvég szerzőtől látott napvilágot. Izlandon mennyire kedvelt ez a zsáner?

Olyannyira, hogy ez a legnépszerűbb nálunk, ezeket olvassák a legtöbben. Ha a legtöbb eladott példányszámot nézzük, Arnaldur Indriðason, Ragnar Jónasson és én vagyunk a listavezetők.

Akkor mi szerencsések vagyunk, hogy pont a legjobb hármat olvashatjuk magyarul is. Visszatérve a munkásságodra: a második magyarul megjelent regényed az Emlékszem rád volt, amiből készült egy filmadaptáció is. Mennyire voltál elégedett a kész filmmel?

Nekem nagyon tetszett. Ilykor fontos tudatosítani magadban, hogy teljesen más eszközei vannak a történetmesélésre egy mozinak, mint egy regénynek. Elkerülhetetlen, hogy változtassanak rajta, hiszen, ha teljes egészében adaptálnák a könyvet, akkor egy 6-8 órás film készülne, ennyit pedig senki nem akar a moziban ülni. Több jelenetet és cselekményszálat kivágtak belőle, változtattak is a történeten, de összességében nagyon jó munkát végzett.

Aki olvasta már bármelyik regényed, az tudhatja, hogy a műveidben nem kíméled a szereplőket, bőven szerepel benne erőszak. A férjed és a gyerekeid nem szoktak megjegyezni, hogy honnan jön ez a sok brutalitás?

Nem, mert nem olvassák a regényeimet. (nevet) A férjem a gyerekkönyveimet olvasta, de a felnőtteknek szólót már nem, a fiam pedig azt mondta, hogy végig az én hangomon hallja a történeteket, és ez kényelmetlenné teszi számára az olvasást. De én egyáltalán nem bánom, hogy nem olvassák, sőt, ez még így jobb is.

Yrsa Sigurðardóttir (Fotó: PesText Fesztivál)

Akkor hadd kérdezzem meg én: most velem szemben egy végtelenül kedves és gyönyörű nő ül, akiről ránézésre biztosan nem mondanám meg, hogy milyen kegyetlen gyilkosságokról ír.

Köszönöm! (mosolyog) Szerintem a legtöbb krimiíró a valóságban nagyon kedves és jó ember. És pont azért tudunk jó krimiket írni, mert különbséget tudunk tenni a jó és a rossz között. Szerzőként minden szereplőd működését ismerned és értened kell, így a gyilkosét is, ez a fajta empátia pedig egy sorozatgyilkosból hiányzik, ezért ő képtelen lenne jó krimit írni – még ha az emberölést hitelesen is tudná ábrázolni, a cselekmény többi pontján elbukna.

Neked honnan jött a krimik iránti vonzalom?

Már gyerekként nagyon kedveltem a horrort, ahogyan krimiket is elég fiatalon kezdtem el olvasni. Persze, az elején én is biztosra mentem, a klasszikusokkal kezdtem, például Agatha Christie műveivel, amiknek a helyét szép lassan átvették a zordabb, komorabb regények, amelyekért én magam is igazán rajongani tudok. Szerintem egy jó krimi szemben áll mindazzal, ami szép az életben. Persze, ettől függetlenül fontos, hogy a krimiben is kapj feloldást, ami a valóságban nem mindig történik meg. De ez már csak rajtam, az írón múlik, hogy kire milyen büntetést szabok ki.

A Freyja & Huldar sorozatban nemcsak a nyomozás, hanem a főszereplők magánélete miatt is izgulhattunk. Ezeket a történetszálakat is ugyanúgy szeretted írni, mint a bűnügyeket?

Igen. A sorozatoknál elengedhetetlen, hogy a főszereplőid olyan karakterek legyenek, akikkel hosszútávra tudsz tervezni. Ha nem így lenne, akkor három kötet után én magam is unatkozni kezdenék, hát még az olvasók! Mindig kell egy aktuális háttérsztori, ami gondoskodik arról, hogy végig érdekesek maradjanak, ami miatt én magam is szeretnék még írni róluk.

Yrsa Sigurðardóttir (Fotó: PesText Fesztivál)

Magyarul legutóbb a Préda című regényed jelent meg. Én világéletemben el akartam jutni Izlandra, de a könyv elolvasása nem hozta meg számomra a kedvet. Valóban ilyen veszélyes lenne az izlandi természet?

Igen, nagyon sokszor előfordul, hogy más országok turistái – akik még sosem találkoztak ilyen zord és vadregényes természettel – balesetet szenvednek. Azok a dolgok, amiket a regényben írtam, egytől egyig megtörténhetnek bárkivel, ha ezeken a felvidéki helyen kirándul téli időszakban. Csak a leggyakorlottabb turistáknak szoktuk ajánlani az ilyen felfedező utakat, mert rendkívül veszélyes lehet, ha letévedsz a kijelölt turistaútvonalat. Izlandon folyamatosan köröznek a mentőhelikopterek, akik törött lábú embereket szabadítanak ki.

Ezt a regényedet is átjárja némi melankólia, de egyébként ez az izlandi irodalom javára jellemző. Gyakran olvasni halálról, elszigeteltségről, magányról – valóban ilyen negatív az izlandi lelkület?

Nem mondanám, hogy az átlagosnál jobban uralnának minket ezek az érzelmek. Valóban jellemző a társadalmunkra a depresszió és a magány, de igazából az irodalom ezeket mindig felnagyítja. Egy krimiben is arra kell fókuszálni, ami rossz, amiben van valami hiba. Ha mindenki mindig boldog lenne, akkor nem kerülhetnének elő azok a témák, amelyekről írni akarunk és a regény hangulatára is rányomnák a bélyegét. Ezt az atmoszférát egyébként nagyon kedvelem – persze csak a könyvekben, nem a való életben. Ugyanakkor az is igaz, hogy nagyon hideg teleink és fényes nyaraink vannak, ami a szakértők szerint csak erősíti a depressziót. Ami egyébként arányaiban nálunk sem nagyobb, mint bárhol máshol, a világon de mivel Izlandon négyszázezer ember lakik, így szembetűnő a jelenség. Az egymástól való elszigetelődés sem a helyi adottságoknak köszönhető, hanem annak, hogy az egyre több ember lóg állandóan a telefonján, az emberek közötti, face to face kommunikáció egyre jobban megszűnik. Együtt vannak, de mindenki a telefont nyomja, nincs már köztük igazi interakció. Ez nem egy jó irány, azt hiszem, ezzel is foglalkoznunk kell.

A Préda bekerült az idei Petrona Award TOP10 könyve közé. Bár az eredményt még nem tudjuk, azt csak október 10-én hozzák nyilvánosságra, de több regényedet is nominálták már díjakra, sőt, nem egy el is nyerte. Mit jelentenek számodra a szakmai elismerések?

Egy író mindig jó regényt akar írni. Manapság nem olcsók a könyvek, és ha azt akarod, hogy megvegyék, akkor muszáj egy jól megírt történettel előrukkolnod. Ha egy regényed el is nyer egy díjat, akkor azután még nehezebb, mert mindig jobbat és jobbat akarsz, meg akarod ugrani az előző minőségét. Persze, nagyon jól esik az ilyen elismerés és jó visszacsatolás is, de magasra is teszi a lécet. Én legalábbis minden nap érzem a nyomást.

Yrsa Sigurðardóttir dedikálása a Könyvfesztiválon (Fotó: Animus Kiadó)

A Préda egy önálló történet, és legutóbb hét éve írtál ilyet utoljára. Miért tértél vissza ehhez a műfajhoz?

Évente egy könyvet írok, és ha elkezdek egy sorozatot, akkor csak azon dolgozom, egészen addig, amíg be nem fejezem. Viszont, ha lezárom – mint ahogyan történt ez 2019-ben a Freyja &Huldarral –, szeretem kicsit kitisztítani a fejem, és mielőtt újba kezdek, egy kicsit más vizekre evezni. Mindkét műfajnak megvannak a maga előnyei és hátrányai. Ha sorozatot írsz, már megvannak a fő karakterek, és neked csak tovább kell őket vinned kötetről kötetre. Ha pedig önálló regényt írsz, akkor mindent újra kell kezdeni: új szereplőket kitalálni, új hangvételt, történetet kiötölni, ami egészen más, mint az előző. A pozitívum viszont, hogy senkinek nem kell túlélnie a végén, mindenki feláldozható. (nevet)

Min dolgozol jelenleg?

A Préda megírását követően új krimisorozatba kezdtem, ennek a főszereplői Karólína és Týr. Most írom a negyedik részt. Ami érdekes lehet az olvasóknak, hogy ebben a sorozatban is felbukkan Freyja és Huldar. Nem ők a főszereplők, de a két széria ugyanabban az univerzumban játszódik, így néha tiszteletüket teszik, így az olvasók megismerhetik az ő sorsuk alakulását.

Kiemelt kép: Yrsa Sigurðardóttir (Fotó: PesText Fesztivál)