„Egy idő után azt éreztem, hogy unom magam” – interjú Bata Évával

9 évig volt a Vígszínház társulatának tagja, majd 2017-ben úgy döntött, szabadúszóként folytatja. Ő Teca, a vagány kocsmárosnő az RTL Klubon futó sikersorozatban, A mi kis falunkban, de látható a Katonában a Berlin, Alexanderplatzban és a Minden kombi cirkó, de nem minden cirkó bojlerben című darabban is. Emellett ebben az évadban két főszerepet is játszik a Centrál Színházban, a Kasimir és Karoline-t január elején mutatták be, most pedig a Nemek és igenekben próbálja Kitty szerepét. Bata Évával beszélgettünk.

Éppen a Nemek és igenek című darabot próbálod a Centrál Színházban. Miről fog szólni?

A darab Nina Raine műve, aki egy kortárs drámaíró. A próbafolyamatnak ebben a fázisában számomra arról szól, hogy egy férfi-nő kapcsolatban, itt egy házasságban, mik egy nő pozíciói. Mi az, amibe belehajtja a fejét, mik azok a helyzetek, amiket konvencionálisan megpróbál elfogadni, megpróbál bennük élni, létezni, egy nagyon erős alfahím mellett. Mikor jön el az a pont, amikor már elég lesz ebből a béklyóból.

Beszél még nagyon erősen arról, hogy az ember egoja egy viszonyban hogyan kezd el nőni, hogyan van elnyomva, arról, hogy mikor bocsátunk meg a másik embernek az általa elkövetett bűnökért, esetleg mi miatt nem tudunk megbocsátani. Elég összetett. Sok mindenről lehet benne fogalmazni, és törekszünk is erre. Illetve arra is, hogy ne véleményt mondjuk, mert az ugye már benne van az írásban.

Jól gondolom, hogy nem áll hozzád közel Kitti karaktere, akit játszol a darabban?

Valóban nem. Én alapvetően nem ilyen típus vagyok. Szorongó vagyok, de nagyon keresem azokat a csatornákat, ahol ki tudom adni azokat a feszültségeket, amiket begyűjtök, különböző helyzetekből összeszedek magamba. Ehhez képest Kitti ezt hosszú éveken keresztül mesterien tudja koordinálni magában.

Most egymás után másodszor dolgozol a Centrálban, az előző bemutatód Alföldi Robival a Kasimir és Karoline volt. Egészen más típusú a két munka.

Igén, totálisan más a két anyag, annak ellenére, hogy szerelmekről és emberek közötti viszonyokról beszél ez is. Ödön von Horváth darabja nagyon sűrű, tele patikamérlegen kimért, éles helyzetekkel. Engem nagyon érdekel az ego maga, hogy hogyan működik különböző emberi viszonylatokban. Ez a darab azt fogalmazza meg, hogy hol vannak azok a félreértések, amik miatt elmegy egymás mellett két olyan ember, akik tulajdonképpen összetartoznának, és az elcsúszás után számukra sajnos nincs is már visszaút.

Egészen különleges a látványvilága.

Kálmán Eszter készítette a díszletet és a jelmezeket is, én is nagyon szeretem. Nekem személy szerint is nagyon hasznos, mert tényleg nincsen semmi olyan plusz dolog benne, ami elterelné a figyelmet arról, ami az idegrendszerben, a két ember között történik a színpadon. Nem hogy nem vesz el a darab mondandójából, hanem képes azt tovább emelni, kifejezetten segíti a munkánkat. Az egész fogalmazás világát nagyon pontosan kapja el. Robi (Alföldi Róbert, a szerk.) mondta a próbák alatt, hogy az egész anyag nagyon nedves, miközben mégis száraz, hiszen iszonyú agyi munkát igényel. Valahogy ennek a megfelelő arányát a látvány tökéletesen leképezi.

Nem először próbáltál Robival, ugye?

Nem, a Vígben dolgoztunk együtt már a Danton halálában, és a Bárka Színházban is játszottunk korábban együtt, ahol átvettem egy szerepet. Nekem ez a munka fantasztikus volt! Már a Danton is, bár az egy kisebb feladat volt, de nem tűnt fel, hogy kisebb lenne, mint ez (nevet). Most meg hát… Én őt egy fantasztikus elmének tartom, diktál egy olyan tempót, amit hogyha nem vesz föl az ember a próbák során, akkor nem biztos, hogy együtt tud lélegezni vele. Erre pedig nagyon nagy szükség van egy ilyen anyagnál. Tehát bele kell állni kőkeményen, és én ezt nagyon szerettem. Nagyon pontos, tisztán lát. Engem nagyon sokszor lebuktatott saját magam előtt, amit én perverz módon nagyon szeretek (nevet).

Miben?

Például, amikor én azt gondoltam a próba során, hogy valamit jól megfogtam, mert elsőre úgy jött elő belőlem, arra ő azonnal ráfókuszált, és iszonyú pontosan meglátta, hogy nem azt kell használni. Azonnal mondta, hogy értem, de most ne ezzel dolgozz, ne innen jöjjön a gondolat. Nagyon tiszteletreméltó az egész anyag, ezért külön jó, hogy így állt hozzá, hülyeség lett volna megúszni a komoly munka egyetlen percét is.

Ha már említed a beugrást. Most két szerepet is átvettél a Katonában. Ez hogy jött?

Én a Kovács D. Danival dolgoztam már a Pesti Színházban, nekünk onnan ered az ismeretségünk, így jött a Berlin, Alexanderplatz. Pálos Hanna elment szülni, az ő szerepére kértek fel nyáron, amire én nagy örömmel azonnal rábólintottam, hogy persze. A Másik Gothár Péter rendezése a Kamrában, a Minden kombi cirkó, de minden cirkó bojler című kortárs darab. Én ezt még akkor láttam, amikor még szó sem volt arról, hogy be kell ugranom, és hát én szénné szórakoztam magam rajta, iszonyatosan jó humora, nagyon finom világa van. Péterrel szintén dolgoztunk korábban a Pestibe, amikor felhívott, hogy volna-e kedvem hozzá, boldogan mondtam, hogy igen. Azzal jól meg is küzdöttem (nevet).

A társulat hogy fogadott? Izgultál miattuk?

Figyelj, nem mondom azt, hogy nem szorongtam az elején, de hál istennek át tudtam valahogy kapcsolni a fejemben a feszültséget. Tudtam, hogy meg kell csinálni azt a szerepet, ami oda föl van rakva, és hogy ez kell, hogy az elsődleges legyen. Az, hogy az én komfortérzetem hol áll, az alapvetően nem számít ilyenkor. A Kombinál már egész más volt, mert akkor már jártam be játszani, mondták is többször, hogy de jó, hogy majd jössz arra is. Nagyon kedvesek, nagyon segítőkészek voltak a társulat tagjai (mosolyog).

Két éve vagy szabadúszó, miért döntöttél úgy, hogy eljössz a Vígből?

Kilenc évig voltam ott, gyakorlatilag a Vígben nőttem fel, a főiskola után egyből oda mentem, 22 évesen. Rengeteg dolgot tanultam ez évek alatt, de egy idő után azt éreztem, hogy unom magam. Unom a feladataimat, nem tüzel fel, nem gyújt be egyik sem. Nagyon megszenvedtem ezt a döntést, két évig őrlődtem azon, hogy menjek vagy maradjak. Aztán azt éreztem, hogy vagy most, vagy soha. Se gyerekem, se családom, akinek tartozom bármivel is, csak saját magamért vagyok felelős, a saját magam boldogságát kell megkeresnem, és ha ez ezzel jár, akkor föl kell állni. Igazából ezért.

Bejött?

Be. Lekopogom. Nagyon jó! Meg kell tanulnom nagyon sok mindent még erről a fajta létezésről. Nem feltétlenül hasznos az nekem, hogy ha mindenre igent mondok… az ide nekem az oroszlánt is hozzáállás. Például most az elmúlt fél év nagyon sűrű volt, meg még lesz is a beugrással, a bemutatókkal… Sokkal okosabban kell mérlegelnem, hogy mi az, amire igent mondom, hogy osztom be a saját időmet, tudva azt, hogy mekkorák a kapacitálható energiáim. Ezt meg kell tanulni.

Mi alapján mondasz igent egy felkérésre egyébként?

Három fő szempont szokott lenni: mi a darab, és azon belül a szerep, hol van a bemutató, és hogy milyen csapattal lehet együtt dolgozni.

Mi lesz még idén?

Színház egyelőre nincs több. Március 2-án bemutatjuk a Nemek és igeneket, onnantól már „csak” játszani fogok, elég sokat. Májusban kezdjük forgatni A mi kis falunk új évadát, ez megy tovább. Most azt várom, hogy jövőre mi lesz. A következő évadra még nincs konkrétum, de ha lesz, akkor azt már ezzel a tudással szeretném csinálni. Ha a jóisten engedi, meg, hogy ha kellek az alkotóknak, akkor okosan szeretném összerakni az évadom. Még időben vagyunk, még nem vagyok begőzölve, hogy mi lesz, de már nagyon kíváncsian várom, hogy miket tartogat nekem a 2019/20-as évad.

Mennyit játszol most?

Nagyon változó, a február 10-15 volt nagyjából, a március és április bitang lesz, ott 18-20 lesz újra. Ami tök jó! Az a nehézség, hogy nem oszlik el, hanem mondjuk van egy intenzív hét, amikor szakajtani kell az embernek a lelkét, a következő hét meg nagyon laza. Aránytalanul váltakozik.

Akkor nyáron sem pihensz a forgatás miatt.

Nem, de azért lesz más is. 15 éve csinálunk egy nyári tábort, mindig augusztus elején van és 10 napig tart, ez a 10 nap gyakorlatilag szent és sérthetetlen. PASZT a neve, Parádi Színjátszó Tábor. Ezt még a kecskeméti diákszínjátszós barátaimmal kezdtük el csinálni. Minden évben kitalálunk egy tematikát, aköré vannak csoportok szervezve, és egy hét alatt csinálunk egy 25-30 perces előadást, kőkemény próbarenddel, éjszakai játékokkal, a központi tematikát kibontva. 10 napig 3 órákat alszunk, de akkor is iszonyatosan fel tud tölteni. Tavaly Shakespeare, tavaly előtt a lázadás volt a téma. Idén én Bosch Gyönyörök kertjével szeretnék foglalkozni, ez elég sűrű ebben van mit kapirgálni (mosolyog).