„Március 4-én reggel a hatóságok egy hónapra bezáratták a Turbina Kulturális Központot, egyszerű bemondásra hivatkozva” – írja a Turbina a közösségi oldalaikon. A klub jogi képviselői vizsgálják a helyzetet, de jelenlegi felállás szerint, már nem nyithatnak ki márciusban. Aki olyan programra vásárolt jegyet, ami erre az időszakra esik, és kéri, annak teljesen visszatérítik a jegye árát, azonban arra ösztönzik a vásárlókat, hogy aki teheti, ne váltsa vissza, ezzel támogatva intézmény fennmaradását. 

A klub elmondása szerint a rendőrség több héten keresztül beépülve megfigyelte a helyszínt, hogy történik-e bármilyen jogsértés a klubban – főleg kábítószerekre specializálódva –, azonban semmi rendellenességgel nem találkoztak. „A művelet vezetője az akció után a biztonsági vezetőnket tájékoztatta, hogy bezárásra nem számíthatunk, mivel ilyen szintű profizmust, odafigyelést és példaértékű üzemelést más budapesti szórakozóhelyen nem tapasztaltak, és maximálisan elégedettek a Turbina működésével” – írják.

Azonban egy Turbina üzemeltetéséhez nem köthető, a klubtól teljesen független személy, aki ellen kábítószer birtoklás miatt eljárást indítottak, elmondta, hogy a a tiltott szert a Turbina területén vásárolta. Erre a bemondásra hivatkozva a rendőrség, a korábbi akciójuk végeredményétől függetlenül, egy hónapra bezáratta a klubot. Jelen állás szerint április elején nyithatnak ki újra.

A Turbina az elmúlt években Budapest egyik legaktívabb és legfontosabb független kulturális tere lett. Főleg sokszínű koncertjeiről ismertek: falai között egyszerre megférnek a már befutott, nagyobb közönséget megmozgató, klubélményre vágyó előadók és a karrierjük legelején álló tehetségek is. A zenés események mellett több kulturális eseményt is rendeznek: tudományos szimpóziumok, kerekasztal-beszélgetések, filmvetítések, önfejlesztő- és kreatív workshopok, dalszerző műhelyek, társasjáték-estek, gyerekprogramok és számos egyéb közösségi program is rendszeresen helyet kap náluk.

Arra kérik vendégeiket, hogy, ha tehetik, ne váltsák vissza erre az időszakra megvásárolt jegyeiket, de, ha mégis, akkor természetesen készséggel visszakapják a pénzt. Akit pedig bármilyen kedves emlék köt a Turbinához, arra kérik, támogassák a klub fennmaradását itt vagy az alábbi bankszámlaszámon: 11705008-22573009, „TÁMOGATÁS” közleménnyel.

Kiemelt kép: Turbina betiltva (Forrás: turbinabudapest.hu)