2017. november 15-én 10:31 perckor egy egérkattintással megváltozott minden. Abban a percben tettük közzé a blogon az első kritikát, amit az Orlai Produkciós Iroda Leszámolás velem című monodrámájáról írtunk, és ami elindított egy teljesen ismeretlen, de minden lépésnél egyre izgalmasabb úton bennünket.

Mára már több száz cikk, megszámlálhatatlan mennyiségű interjú, rengeteg vidéki út, fesztiválok, elképesztő mennyiségű megtekintett előadás, lap top előtt és fényképezőgép mögött eltöltött perc áll mögöttünk, az éjszakába nyúló szerkesztőségi megbeszélésekről nem is beszélve, amikor egy-egy projekten ötleteltünk, vagy csak valamin csendben dolgoztunk egymás mellett.

Az eddigi munkánkban nagyszerű partnereink voltak első pillanattól kezdve a színházak sajtós és marketinges kollégái, ezt ezúton is köszönjük, és reméljük, hogy a jövőben még szorosabb együttműködésre lesz lehetőségünk! Hálásak vagyunk az alkotóknak is, akik mindig nyitottan fogadtak minket és őszintén beszéltek a munkájukról, legyen az a játék, a rendezés, a színházi nevelés, vagy éppen a grafikai elemek megtervezése.

A legfontosabb pedig az, hogy nektek, az olvasóknak is köszönetet mondjuk! Köszönjük, hogy jöttök velünk, kíváncsiak vagytok ránk, aktívak vagytok a felületeinken, van véleményetek, amit meg is osztotok velünk. Ígérjük, hogy nem fogunk a következő évben sem kevesebbet dolgozni, sőt! Mindannyiunk számára a színház a legfontosabb, és továbbra is igyekezni fogunk a tőlünk megszokott magas színvonalon tudósítani mindenről, amit értékesnek és érdekesnek tartunk. És, kérünk titeket, hogy ti is #menjetekszinhazba! Mert az nagyon jó!

Malik Andrea

alapító főszerkesztő

 

Hiszek a sorsban, abban hogy az életben minden okkal és a megfelelő időben történik. Bárhogy is döntünk, bármelyik elénk táruló ösvényt is választjuk, az egyenes, rövid és látszólag könnyűt, vagy azt, amin néha visszajutunk a kiindulópontba, végül mindegyik ugyanoda vezet minket. Majdnem öt évig figyeltem kívülről a színházi világot, és csak néha léptem át a küszöbét, mígnem tavaly szeptemberben beléptem a kapuján és elindultam felfedezni. Eltelt egy év, és én azóta is sorban nyitom az újabb ajtókat és ablakokat, lelkesen, fáradhatatlanul rajzolom a térképet, nem munkából, szerelemből.

Jasinka Ádám

alapító szerkesztő

 

Boldog vagyok, hogy a csapat tagja lehetek! Nagyon szerettem az összes eddigi előadást, amin fotóztam, de mégis a szegedi és a bajai munkák állnak hozzám a legközelebb. Nagyon élvezem a sajtótájékoztatókat, az interjúkat, szeretem, hogy ennyire változatos feladatok találnak meg az oldalon keresztül, és azt a pörgést is, ami állandó velejárója lett az életemnek, amióta csatlakoztam a Deszkavízióhoz. Bízom benne, hogy nagyon sok közös projekt vár még ránk!

Várady Nikolett

fotós