Egy előadás, ami alatt azt is elfelejtjük, hogy színházban ülünk – Ajánló a Stuart Máriáról

Friedrich Schiller több mint 200 évvel ezelőtt vetette papírra a skótok királynőjének tragikus történetét. Schillert, akit az egyik legjelentősebb német drámaírónak tartanak, megihlette I. Mária élete és rendkívüli egyénisége, és bár hosszan, tizenöt éven keresztül foglalkoztatta a téma, csak 1799-ben állt neki a megírásának. Azonban ahogy belefogott, hamar el is készült és 1800-ban megjelent Stuart Mária című ötfelvonásos drámája. Hazánkban először 1846-ban, a Nemzeti Színházban láthatta a közönség ezt a darabot. A legújabb adaptációra idén márciusban került sor, amikor is a kaposvári Csiky Gergely Színház műsorára tűzte Kéri Kitty rendezésében.

A történet szerint Mária a férje meggyilkolása után feleségül megy ahhoz az emberhez, akinek férje vére tapad a kezéhez. A skótok ezt nem nézik jó szemmel, és emiatt veszélyben érzi az életét, úgy dönt, hogy segítséget kér rokonától, I. Erzsébettől, az angol uralkodótól. Mária Skóciából Angliába utazik, viszont ahogy átlépi a határt, azonnal elfogják, mivel a királynő úgy érzi, Mária nem csak arra lenne képes, hogy fellázítsa ellene a népet, de át is akarja venni tőle az angol trónt. Közel húsz éven át tartják őrizet alatt egy kastélyban, amikor is az események nem várt fordulatot vesznek, és a királynő a rá nehezedő hatalmas nyomás hatására szörnyű ítéletet hirdet.

A színdarab több száz évvel ezelőtt íródott, azonban Kéri Kitty rendezésében egy ma is érvényes, zsigerig ható drámává vált, mely a katartikus fináléhoz közeledve percről percre szögezi egyre mélyebbre a nézőt a székben. A díszlet mondhatni csak jelzésértékű, kevés bútorral és színnel skiccelik fel a helyszíneket, ám nagyon is érzékletesen képesek ezzel a minimalista térrel kifejezni a két sors és két jellem közti differenciát. A két nő szobája, melyek közül az egyik egy sötét és sivár helyiség, a másik egy uralkodói, fényűző lakosztály, szorosan egymás mellett helyezkedik el, elemelve kissé a színpad szintjétől. Ötletes megoldás, hogy mindkét tér bár a valóságban nagy lehetett, itt mégis roppant szűk, ez pedig kifejezi hogy nem csak Máriát zárták, börtönözték be, hanem Erzsébet számára is szorító helyzet királynőnek lenni, minden oldalról körbeveszik, hol falak, hol az alattvalók, hol a saját érdekeiket érvényesíteni akaró tanácsadók. De ott nyomasztja őt egyik oldalról rokona, Mária is.

A címszereplőt Nyári Szilvia alakítja, Erzsébetet pedig Varga Zsuzsanna játssza. Gyakran hallani, hogy a drámairodalomban nagyon kevés az olyan darab, amiben igazán nagy női szerepeket találhatunk. Schiller műve azonban minden kétséget kizáróan a kivételek egyike, ugyanis két elképesztően markáns és erős női alakot teremtett, amelyek éteri magasságokba emelhetik azokat a színésznőket, akik ezeket a szerepeket jól játsszák. És a Csiky Gergely Színház előadásában mindkét színésznő klasszis alakítást nyújt. Nyári Szilvia Stuart Máriája határozott, kérlelhetetlen, félelmetesen céltudatos, képes manipulálni környezetét és bár elítélik, mégis úgy érezzük a végén, nem kivégezték, hanem ő áldozta fel magát. Mondatai szikárak, de mégis ott összpontosul bennük minden érzelem, amely a fináléban kirobban, legtaglózva a nézőket.

Varga Zsuzsanna Erzsébete „magas lovon érkezik”, láthatóan élvezi-érzi hatalmát, ám azután, hogy közel húsz évvel elfogatása után szemtől szemben találkozik Máriával, valami megváltozik benne. Érezzük, hogy sokkal nehezebb számára döntést hozni egy olyan ember életéről, akivel találkozott, aki már több mint egy név, valaki egy távoli kastélyban. Erzsébet őrlődik, a színésznő pillanatok alatt válik erős uralkodóból segítségre szoruló kislánnyá, aki körül ott zsonganak a támogatók és ellenlábasok. Az ellene irányuló merénylet adja meg a lökést ahhoz, hogy meghozza a döntést, Máriát ki kell végezni, ám csak elsőre magabiztos, ahogy írja alá a papírokat, egyre inkább elveszti bátorságát, és a törvényszolga sokadik kérdésére sem tudja kimondani azt, hogy hajtsák végre az ítéletet. Már mi nézők sem tudjuk eldönteni, mennyire a nép, a segítők és mennyire Erzsébet akarata az, hogy Máriát kivégezzék.

Gyönyörű és megindító pillanatok sorozata, ahogyan Mária a hóhér elé vonul. Sorban találkozik a számára fontos emberekkel, és miközben más esetekben ilyenkor nézőként abban reménykedünk, hogy valaki mégiscsak megmenti a hősnőt, itt mi is beletörődtünk abba, hogy ez a vég Mária számára. Nem látjuk a pánikot rajta, azt hogy sírva könyörögne az életéért, ezért is megrázó annyira, amikor a kivégzés megtörténik. Nincs vérpatron, a hóhér még csak meg sem mozdítja a fegyverét, mégis sokkoló momentum, egy emberként akad benn a nézőkben a levegő. Erzsébet összeroppan, amikor értesül rokona halálhíréről, a kivégzésről amire ő adott parancsot. Ekkor már nem tudunk rá királynőként tekinteni, és nem azért, mert ne lenne meg a tekintélye, hanem azért, mert az érzelmek, amiket látunk rajta és láttunk korábban Márián, valóságosak, hús-vér emberré teszik őket. A két színésznőnek köszönhetően azt is elfelejtük a második felvonásban, hogy színházban ülünk, és mások is vannak mellettünk.

Jasinka Ádám írása

Kiemelt kép: Jelenet a Stuart Máriából (fotó: Csiky Gergely Színház)