Megnyílt a Vasary Galériában a ResoArt Alapítvány gyűjteményéből származó Egry József-művek minden eddiginél átfogóbb tárlata, amik a közönség elé a Balaton ikonikus festőjének művészetét. A március 8-án megnyílt kiállítás több mint fél évszázad alkotói fejlődését idézi meg.
A Egry József – Lebegés a fénytérben című kiállítás a ResoArt Alapítvány jelentős magángyűjteményére épül, amely Magyarország egyik legnagyobb Egry József-kollekcióját őrzi. A tárlat 52 festményt mutat be a gyűjteményből, amelyek korábban kizárólag a budapesti ResoArt villa vendégei számára voltak láthatók. Maga a kollekció létrejötte több évtizedes gyűjtői munkának köszönhető. Szabó András üzletember és műgyűjtő, valamint társa, Költő Magdolna 2005-ben vásárolta meg első, balatoni témájú Egry-festményét. Az azóta eltelt húsz év során több mint nyolcvan művet gyűjtöttek össze a festőtől, köztük számos kiemelkedő jelentőségű alkotást.
A kiállítás célja nemcsak a kollekció bemutatása, hanem Egry művészi pályájának átfogó értelmezése is. A válogatás a főművek mellett korai, kevésbé ismert alkotásokat is felvonultat, így a látogatók végigkövethetik a festő stílusának alakulását és a modern magyar festészetben betöltött szerepét.
Egry már a 20. század elején elkezdte kialakítani sajátos festői világát. Az első világháború után tüdőgyulladással kórházba került Badacsonyban, és ekkor talált rá arra a tájra is, amely későbbi festészetének legfontosabb inspirációjává vált. Egry ezt követően élete jelentős részét a Balaton mellett töltötte. Számára azonban a balatoni festészet nem pusztán a táj ábrázolását jelentette. Hosszú ideig figyelte a természet jelenségeit, a fény és az atmoszféra változásait, s csak akkor kezdett festeni, amikor a látvány belső élménnyé formálódott benne. Tájképeiben ezért a fénytér és a természeti jelenségek érzékeny megfigyelése kap központi szerepet.
Az Egry József – Lebegés a fénytérben / Válogatás a ResoArt Gyűjteményből című kiállítás március 8. és június 21. között látogatható a balatonfüredi Vaszary Galériában.
Kiemelt kép: Pillanatkép az Egry gyűjteményről (Forrás: Vaszary Galéria)


