A Színházi Kritikusok Céhe évente egyszer titkos szavazással életműért járó díjat adományoz olyan, a színházművészet bármely területén kiemelkedőt alkotó, lezárt pályával vagy pályaszakasszal rendelkező 65 év feletti művésznek, aki dokumentálhatóan sokat tett a magyar nyelvű színház fejlődéséért.

Az idei díjazott, az 1954-es születésű Ecsedi Erzsébet, aki amatőr csoportokban kezdett színjátszással foglalkozni. 1975-től játszott a Várszínházban, a Népszínházban, a Stúdió K-ban, 1983 és 1986 között a Kecskeméti Katona József Színház, 1986-tól 1991-ig a szolnoki Szigligeti Színház tagja volt. 1991 és 1995 között, majd 1999-től a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház tagja, 2022 óta a társulat örökös tagja. Vendégként játszott a Kőszegi Várszínház, a székesfehérvári Vörösmarty Színház és szombathelyi Weöres Sándor Színház előadásaiban. Rendszeresen dolgozik a Soltis Lajos Színházban, illetve a Griff Bábszínházban.

Ecsedi Erzsébet kétszeres Máriáss József- és háromszoros közönségdíjas. Megkapta a színház nívódíját, a Színházbarát kör díját és a Forgács-gyűrűt. 2013-ban a Pécsi Országos Színházi Találkozón a színészzsűri a legjobb színésznő díjával ismerte el, és ugyanebben az évben vehette át az Aase-díjat. A díjátadóra – a Színikritikusok díja további kategóriáival együtt – 2023. szeptember 17-én a Katona József Színházban kerül sor.

Kiemelt kép: Ecsedi Erzsébet (Fotó: 6SZÍN)