„Ebben a darabban a kimondott szavak erősek” – Interjú Béres Attilával

A Miskolci Nemzeti Színház igazgatója, Béres Attila egy olyan előadást visz a Thália Télikert színpadára, amelynek megrendezésére már évek óta vágyott. Yasmina Reza komédiája, a Művészet a barátságot helyezi középpontba, a kapcsolatokon belüli kíméletlen őszinteséget. A rendezővel művészetről, a képernyőkön keresztüli kommunikációról és régi barátságokról is beszélgettünk.

Április 3-án mutatjátok be Yasmina Reza, kortárs francia írónő Művészet című darabját a Thália Télikertben. Mi volt az első benyomásod a történetről?

Ezt az előadást sok-sok évvel ezelőtt láttam Ascher Tamás rendezésében a Katonában, amelyben három csodálatos színész – Haumann Péter, Bán János, és Lukáts Andor – játszott. Nem olvastam előtte a darabot, így ez az előadás volt az első élményem. Az járt a fejemben, hogy valójában egy ennyire egyszerű konfliktus körül milyen hihetetlen lélektani folyamatok mennek végbe, amelyek ennek ellenére elképesztően viccesen lettek megírva, a szó legjobb értelmében. Mindig meg akartam rendezni ezt a fantasztikus irományt, amely magáról a semmiről szól, mégis hihetetlen, hogy mennyi mögöttes tartalom van benne és milyen sok réteg, amelyeket mind le kell hántanunk, hogy megtaláljuk alattuk azt, ami nekünk fontos.

A darab konfliktusa, hogy az egyik főszereplő, Serge horribilis összeget ad egy kortárs festményért, amely látszólag pusztán egy hatalmas fehér vászon, és erre legjobb barátja rá is mutat, ezzel kirobbantva egy hatalmas vitát. Neked volt hasonló élményed?

Olyan volt, hogy a legjobb barátommal nagyon komolyan összevesztem egy teljesen értelmetlen dolgon. Ahogy elkezdtem foglalkozni a darabbal, úgy eszembe jutott ez az elhúzódó konfliktus. Akkor ahhoz, hogy ezt tisztázni tudjuk, teljesen őszintén és nyersen kellett megbeszélnünk a dolgokat. Olyan is előfordult, hogy egy színházi előadás csak nekem nem tetszett az ismeretségi körömben. Vehemensen próbáltam védeni az igazamat, hogy miért nem jó az a darab, de minél inkább hallgattam a többieket, rá kellett jönnöm, hogy lehetséges, hogy az én készülékemben van a hiba. Szerintem műalkotásról, színházról vagy akár politikáról összeveszni teljesen abszurd, hiszen annyi más fontosabb dolog van az életben.

Az előadásban megjelenő fehér festmény számodra mit jelent?

Az emberek életében ez a fehér festmény úgy működik, mint a tiszta fehér lap. Újra lehet kezdeni a történetet, és ez benne az igazán nagyszerű. Ezért érdemes összeveszni néha a semmin, hogy aztán újra lehessen kezdeni valamit, amiben már ott vannak az addig megszerzett tapasztalatok is. Hiszen a semminek az értelmezési lehetősége végtelen.

Ahogy említetted, már évek óta foglalkoztat ez az előadás. Hogy hogy csak most viszed színpadra?

Gondolkodtunk még annak idején azon, hogy megcsináljuk Miskolcon úgy, hogy három rendező játssza az előadást, a negyedik rendező pedig rendezi, de végül elvetettük, hiszen a színész terepe a játék. Nagy öröm számomra, hogy erre pont itt, pont most van lehetőségem a Thália Télikertben, ennyi évvel azután, hogy először láttam.

Melyik karaktert játszottad volna?

Ha jól emlékszem, én játszottam volna Marc-ot, aki leszólja ezt a festményt. Talán a három közül ez áll a legközelebb a személyiségemhez.

Miben érzed az aktualitását az előadásnak?

Az emberi viszonyok átalakultak háromdimenziósból kétdimenziósba. Ha elmész este egy szórakozóhelyre, villany helyett a telefonok fénye világítja meg az arcokat. Én úgy érzékelem, kiveszett a mai világból a szenvedélyes vita, és az élő beszéd helyét átvette a billentyűkopogás. Ebben a darabban a kimondott szavak erősek, nem írásban beszélnek, hanem nyersen és őszintén mondják el egymásnak a véleményüket. Az előadás egyik nagy kérdése, hogy vajon egy barátságban, vagy bármilyen kapcsolatban segít-e ez a fajta nyers őszinteség vagy sem.

A színészek közül egyedül Zayzon Zsolttal dolgoztál már együtt. Van benned izgalom, ha új színészekkel kerülsz össze egy darabban?

Alapvetően kíváncsi vagyok a színészre, ami valószínűleg abból adódik, hogy én magam is színész voltam és csak aztán lettem rendező. Viktorral ugyan még nem dolgoztam együtt, de jól ismerem kaposvári korából, Lacit pedig a főiskolán láthattam vizsgadarabokban. Egy ilyen típusú előadásban a színészek személyisége kerül a boncasztalra, nagyon fontos, hogy ők mit gondolnak a darabról. Beleverhetem Zayziba (Zayzon Zsolt – A szerk.) azt a vehemenciát, ahogyan én szólnám le ezt a festményt, vagy Viktorba egyfajta szabadelvűséget a művészethez való viszonyában, de annak semmi értelme nem lenne. Én ezeket nem mondhatom meg, csak irányt mutathatok.

Van benned vágy, hogy visszatérj a színpadra?

Most épp játszom egy kisebb szerepet egy Vádli előadásban a Szkénében, ami egy jó kirándulás számomra, de a szereplésvágy már nincs bennem, nagyon átkerültem a másik oldalra.

Kiemelt kép: Béres Attila (Fotó: Juhász Éva)