„Dúdolva járom az utcákat” – interjú Mentes Júliával

Idén végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetem zenés színész szakán, majd amikor Schell Judit társulatába hívta, azonnal a Thália Színházhoz szerződött. Egyből két izgalmas bemutatóval kezdi az évadot: ő játssza a Tarnóczi Jakab rendezte Bernd Rózában a címszerepet, amely a Thália Télikert nyitó előadása lesz, ezt követően a nagyszínpadon bemutatásra kerülő Egy csók és más semmiben Annie-ként láthatjuk majd. A beilleszkedésről, az új színészi helyzetekről és a két premierről beszélgettünk Mentes Júliával.

Mikor jött a gondolat, hogy színésznő szeretnél lenni?

Viszonylag korán megmutatkozott, hogy van művészi vénám, mert gyerekkoromban elkezdtem zenélni, zongoráztam. Érdekeltek a versek, a könyvek, rengeteget olvastam fel magamnak hangosan, diákszínjátszóztam az általános iskolában, majd a gimnáziumban is, és jól is működtem ezekben a szituációkban. Mégsem jelentkeztem a Színműre az érettségi után, mert akkor még azt gondoltam, hogy a színház hobbi szinten fog csak megmaradni az életemben. 

Pénzügyre jelentkeztem első helyen – ebből is látszik, hogy mennyire keresi az ember magát 18 évesen – de oda nem vettek fel, hál’ istennek! Végül az ELTÉ-re mentem anglisztikára, ahol elvégeztem a BA szakot, miközben folytattam a gimnáziumból megmaradt társulattal az amatőr színjátszást. Valakitől jókat hallottam a Pesti Magyar Színiakadémiáról, ahová jelentkeztem, Pál András és Őze Áron fel is vett, és eltöltöttem ott két csodás évet. Közben folyamatosan próbálkoztam a Színművel. Negyedjére végül sikerült bejutnom. 

Meglepő ez a kitartás.

Nem tudtam elengedni. Egyre inkább éreztem, hogy nem maradhat csak színházszeretet az, ami bennem van, valamit muszáj ezzel kezdenem. Minden sikertelen felvételi egy kudarcélmény volt, de tudtam azt is, hogy ha kiejtenek egy rostán, az nem feltétlenül jelenti azt, hogy nincs keresnivalóm a pályán, csak mert az éppen osztályt indító tanár nem velem képzeli el az elkövetkező öt évét. A rosta nagyon sok mindentől függ.

Novák Eszternek akkor ez egyértelmű volt, ő látta benned, amit keresett az osztályába.

Igen, és nagyon büszke vagyok, hogy Novák-Selmeczi osztályban végezhettem. Mivel zenés-színész osztály voltunk, jól tudtam kamatoztatni a zenei előképzettségemet. Énekelni nem annyira tudtam, és azóta sincs primadonna hangom, mármint nem vagyok egy szép szoprán, de azt hiszem, hogy egy erős mezzo lettem (nevet). A ritmusérzék és a jó hallás pedig rengeteget számít a színpadon, a prózai jelenetekben is létfontosságú.

Idén végeztél, és azonnal a Tháliához szerződtél, úgy hogy korábban nem voltál itt gyakorlaton. Hogy jött a megkeresés?

Tarnóczi Jakab évfolyamtársamat hívta Schell Judit rendezni a Télikertbe, aki egy Hauptmann-drámát választott, a Bernd Rózát. Erre kerestek egy Rózát, Jakab engem ajánlott, Judit pedig megfogadta és elhívott a szerepre. Közben megismerkedtünk, látott is előadásban és gondolom nem okoztam csalódást, úgy hogy időközben, amikor felszabadultak státuszok a színházban, hívott a társulatba is. Nagyon hálás vagyok Juditnak, hogy megadta nekem ezt a bizalmat, és új tagként máris két nagy szereppel kezdhetem az évadot.

A Thália egyértelműen szórakoztató színházat csinál, közel áll hozzád ezek szerint ez a vonal?

A komolyabb darabok közelebb állnak hozzám, alkatilag is mintha erre lennék predesztinálva, de szeretem a jó bohózatokat és vígjátékokat is. A Télikerttel egy teljesen új vonal indul a színházban, ami szerintem elképesztően izgalmas és bátor vállalás, hiszen egy teljesen új közönséget kell megtalálni és kiépíteni. Bízom benne, hogy ez menni fog, mert elég jó bemutatók ígérkeznek az idei évadban. A nagyszínpadon pedig továbbra is a szórakoztatásé marad a főszerep (mosolyog).

Mesélsz egy picit Rózáról?

Talán ez volt eddig a legnehezebb feladatom színészileg. Azt érzem, hogy közel került hozzám, megérint ennek a lánynak a sorsa és az egész világ, amiben játszódik a történet. Róza egy fiatal lány, aki a társadalmi elvárásoknak való megfelelési kényszerbe roppan bele, és ettől olyan döntéseket hoz, amik egy nagy tragédia felé sodorják. Szeretne boldog lenni és a saját értékrendje szerint élni, de az a kis közösség, ami körülveszi, ezt nem hagyja. Mindenki tud mindenről, mindenki pletykál mindenről, mindenki beleszól a másik dolgába… ettől pedig olyan irányba indul el az élete, ami nem a szíve szerint történik. Elég kemény szerep, megvisel.

Jakab rendezései elég erős stílusjegyeket mutatnak mindig, itt is számíthatunk ezekre?

Igen. A Bernd Rózában is nagy szerepet játszik például a zene. A többszólamú dalok – Mester Dávid zenei vezetésével – dramaturgiailag fontos helyeket szólalnak meg, Jakab ezeket valóban jó ízléssel használja, hozzáad velük a történethez. A „kar” jelenlétének erejét is kihasználja, ebben az esetben a konyhások kara hármasban jelenik meg, szerintem nagyon jó humorral. A látvány is elég erős, Kálmán Eszter tervezett nekünk egy rideg kék-sárga menzát, ami azért izgalmas elképzelés, mert a darab alapvetően vidéki környezetre van megírva: réten, erdőben, templom előtt, falusi házban játszódik, és így egy sokkal szikárabb, a történetünk szempontjából alkalmasabb térbe kerülünk.

Most éppen az Egy csók és más semmi-t próbálod. Hol tartotok?

Igen, október 12-én lesz a bemutatója, Juronics Tamás rendezi. Már megtanultuk a dalokat, Tamás lerendelkezte a prózai részeket, most éppen a zenés jeleneteken dolgozunk, amiből rengeteg van benne, szóval ez egy elég nagy feladat, de azt gondolom, hogy nagyon fogja szeretni a közönség! Eisemann dalai annyira fülbemászók, hogy folyton azokat dúdolom, amióta próbáljuk. Ez nem egy nagyoperett, annál sokkal könnyedebb, így nincs is benne a klasszikus értelemben vett primadonna és bonviván szerep, inkább minden figura el van tolva a karikatúra és ugyanakkor az esendőség irányába, amitől rettenetesen szerethetők és komikusak a karakterek.

Egy ügyvédi irodában kezdődik a történet, aminek a központi figurája dr. Sáfrány, akit Vida Péter játszik, akinek az egyéb ügyei mellett eléggé megsokasodtak a válóperes kuncsaftjai, ami jó biznisz. Mindenkinek pletykája, titka és szeretője van. Az 1930-as években íródott a darab, amikor egy kicsit fellazult a házasság intézményének szigora, és lett lehetőség a válásra. A darab ezt a megnövekedett válási kedvet figurázza ki és nagyítja fel, annyira, hogy szinte nem is látni a különbséget 2019 és 1930 között. Én Annie-t játszom, aki azért akar válni, mert annak ellenére, hogy már jó ideje férjnél van, még mindig szűz… de már nagyon nem akar az lenni, és vágyik a szerelemre… aztán persze egy adott ponton megérkezik a sors, a véletlen és a mindent elsöprő érzelmek (mosolyog). Ahogy a Benrd Rózában, itt is Zayzon Zsolt a szerelmem, aki szintén idén szerződött a Tháliába. Nagyon szeretek vele dolgozni, örülök, hogy így alakult.

Nagyon lelkesen mesélsz, ezek szerint jól érzed magad ebben a műfajban?

Igen! Az a jó az operettekben, hogy lehet egy az egyben tündérmeseként kezelni, de egyszerre jelenti önmaga paródiáját is. Elképesztően jók a szövegek, főleg a dalszövegek, nagyon érdekes, első hallásra nem is gondolnád, hogy mennyi minden van a néha butácskának gondolt sorok mögött… Dinyés Dániel a zenei vezetőnk, szóval nagyon jó kezekben vagyunk. Ha jól tudom, a Tháliában eddig nem volt példa operettre, úgyhogy ez is újdonsága az idei évadnak. Azt gondolom, hogy nagyon fogják kedvelni a nézők! Mi nagyon lelkesen dolgozunk rajta, szeretjük már most az előadást (nevet).

Hogy érzed magad az új kollégák között?

Elég kevés idő telt még csak el, nem tudok még beilleszkedésről beszélni. Mindenki nyitottan fogadott, és az az alapvető bizalom, amivel viszonyultak hozzám az első perctől, nagyon jól esik. Jó hangulatban telnek a próbák, örömmel jövök be a színházba. Kicsit hirtelen történt minden, fel kell még dolgoznom, hogy vége az egyetemnek és egy teljesen új közegben kell megtalálnom a helyemet. Persze ez egy jóféle változás, de még nem fogtam fel, hogy akikkel öt évig éjjel-nappal együtt voltam, és akiket nagyon szerettem, már nincsenek jelen a mindennapjaimban. Ezzel meg kell küzdeni.

Pécsett voltál korábban gyakorlaton, nem jött számításba, hogy vidékre szerződj?

De igen, nagyon szerettem Pécsett, borzasztó hálás vagyok azért a két évért, kaptam is tőlük tavaly ajánlatot. Sok tapasztaltabb színész tanácsolja azt, hogy el kell menni vidékre, ott elsajátítani a szakmát, aztán pár év múlva vissza lehet jönni Pestre. Az én esetemben azért más a helyzet, mivel nem 22-23 évesen, hanem 28 évesen diplomáztam, több dolgot kellett mérlegelnem. Judit ajánlatát nem tudtam, nem akartam visszautasítani. Szerintem jól döntöttem. Az is nagyon jó, hogy a színház nyitott arra, hogy kiengedjen más produkciókra is, és itt Pesten van is rá lehetőség. Nagyon vonzanak a független társulatok is, ott egy egészen másfajta munkamódszerre van szükség, mindenki beleteszi a maga képességeit, saját elgondolását egy-egy előadásba, együtt alakítjuk a történetet, a szöveget… kicsit olyan, mint ahogy a Színműn dolgoztunk.

Közben meg a kőszínházak teljesen máshogy működnek. Az első héten nehéz is volt belehelyezkednem a rendelkezés folyamatába. Folyton azon idegeskedtem, hogy miért kell nekem már most tudni, hogy az ötödik jelenet negyedik mondatánál ülök, vagy állok. De egy nagy színházban sokkal feszítettebb tempót kell követni, hogy elkészüljenek az előadások, míg a Színműn egy jeleneten hónapokig tudtunk dolgozni. Először megtanuljuk a szöveget, aztán ráeresztjük, ami ösztönből jön, ha akarom, egy hörcsögként jövök be a jelenetbe, kipróbálunk ezer dolgot és lesz, ami lesz. A valóságban nyilván ennél sokkal nagyobb a kontroll. Ez számomra egy újfajta színészi helyzet, amit meg kell tanulnom.

Izgalmas, sűrű időszak ez most neked.

Igen, élvezem is, de néha egy picit túlstresszelem. Szeretnék gyorsan beilleszkedni, megfelelni minden elvárásnak, amit magammal szemben támasztok, vagy amit úgy érzek, hogy mások elvárnak tőlem. Ez elég nehéz, de azt gondolom, hogy jó az irány, szépen a helyére fog kerülni minden (mosolyog).

Kiemelt kép: Mentes Júlia (Fotó: Bodnár Zsófia)