A Liszt Ferenc-díjas népdalénekesnő Navratil Andrea, a hétvégén kétnapos Dúdoló mesterkurzust tartott a Kőfeszt Folkklub keretein belül.
A közkedvelt énekes népszerűségének egyik titka, hogy nem munkaként, hanem hivatásként tekint az éneklésre. Fáradhatatlanul járja az országot, ami rengeteg idővel és energiával jár, de vallja, hogy jó hangulatban, és jó társaságban nem múlik az idő, hanem telik. És ez óriási különbség.

Dúdoló kurzus Navratil Andreával (fotó: Kőfeszt)
Így volt ez a múlt hétvégén, Kékkúton is, ahol a Kőkút Kert Vendéglő adott otthon azoknak a hölgyeknek és uraknak, akik Andrea dalain túl, az életszemléletét is példaértékűnek tekintik. A lelkes résztvevők számára a két nap nemcsak gyorsan, hanem tartalmasan is telt: a Bakony, és a Balaton-felvidék dalaitól volt hangos a hangulatos étterem.
A programok alkalmával a népdaltanulás mellett a résztvevők megismerkedhetnek a népi kultúra egyéb területeivel is – a gazdag szövegfolklór mellett a hagyományos paraszti élet mindennapjaiba is bepillantást nyerhetnek. Egy olyan világgal találkozhatnak, ahol az éneklés egyéni és közösségi szinten is a hétköznapok szerves részét képezte, amely ugyanúgy kísérője volt a legáltalánosabb napi teendőknek, mint az ünnepi rítusoknak. A foglalkozások mindig tematikusan kapcsolódnak általában valamely aktuális hagyományos ünnephez, eseményhez, tájegységhez.
A KŐFESZT Folkklub ingyenes rendezvénysorozatot a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program, és a Kőkút Kert Vendéglő támogatta.
Nyitókép: Navratil Andrea (Fotó: Steindl Gabriella)