Budapest 150. születésnapja alkalmából drámapályázatot hirdetett Budapest Főváros Önkormányzata szakmai együttműködésben a Színházi Dramaturgok Céhével. A fővárosról szóló nyertes pályaműveket várhatóan a 2023/24-es évadban állítják színpadra a budapesti teátrumok.

A fővárosi színházak javaslatára, a Budapesti Művelődési Központ a Fővárosi Önkormányzat anyagi támogatásával drámapályázatot hirdetett új, kortárs magyar művek megírására. A Pest-Buda-Óbuda egyesítésének 150. évfordulója alkalmából kiírt pályázat célja, hogy olyan új, egyéni, eredeti, magyar nyelvű művek íródjanak, amelyek Budapestről – akár mint helyszínről, akár mint kulturális, történeti vagy identitásbeli kötődések és hagyományok hordozójáról – szóljanak. A Színházi Dramaturgok Céhe szakmai közreműködésével megvalósuló anonim pályázat nyílt, bárki nevezhet rá. A pályaműveket további műfaji megkötés nélkül, 2022. június 1-ig lehet benyújtani.

Az első fordulóra beérkező drámatervek közül kerülnek ki azok, amelyek szerzői felkérést kapnak a teljes mű megírására. A második fordulóban elkészült drámákat színházi szakemberből álló zsűri értékeli, amelynek tagjai Csizmadia Tibor rendező, Szikszai Rémusz színész, rendező, Gáspár Máté kulturális menedzser, Orbán Eszter és Szokolai Brigitta a Dramaturgok Céhétől. A drámapályázat eredményhirdetésére várhatóan 2023. január 22-én, a Magyar Kultúra Napján kerül sor, ahol a díjakat is kiosztják: az első díj 5 millió, a második 4 millió, a harmadik helyezés 3 millió forinttal jár. A nézők a tervek szerint a 2023/2024-es színházi évadban találkozhatnak az elkészült pályaművek színpadi verziójával. 

A pályázati felhívás részletei az alábbi oldalon érhetőek el. 

Kiemelt kép: Budapest látkép – Parlament (Fotó: cushmanwakefield.com)