Ma ünnepli 45. születésnapját Dömötör András rendező, színész, egyetemi oktató.
Dömötör András Zalaegerszegen született 1978. július 7-én. A gimnázium elvégzése után Budapesten folytatta tanulmányait, előbb az ELTE magyar-esztétika szakos hallgatója, majd 1999 és 2003 között a Színház- és Filmművészeti Egyetem színész szakos hallgatója volt Máté Gábor és Horvai István osztályában, amely után még a rendezői szakot is elvégezte.
2003 és 2010 között az Örkény színház tagja volt, ahol nem csak színészként, de rendezőként is kamatoztatta tehetségét. Játszotta többek között Lucentiot Shakespear A hárpia megzabolázásában, Alekszejt a Szibéria transzban vagy Hivatalos Urat Tasnádi István Finito című darabjában. Ebből az időszakból a Vízkereszt vagy bánom is én vagy amit akartok vagy…, illetve a Blogvadászat – A Zsírember – blog the theatre is az ő rendezői keze alól került ki.
2010-től szabadúszó rendezőként dolgozik, legtöbbet a Katona József Színházban és a Szabadkai Népszínházban. Az ő rendezésében született meg az Übü király, a Figaro3 vagy a Káli holtak is, de 2014 óta rengeteget dolgozik német nyelvterületeken, direktori munkái láthatóak Berlinben, Grazban vagy Hannoverben. Az elmúlt évtizedben még el lehetett kapni színészi szerepben is, az Alkalmáté Trupp előadássorozat kapcsán, amely Máté Gábor egykori osztályának tagjait „dolgozza fel”, a Dömötör András-előadás 2015-ben volt látható.

Pillanatkép az AlkalMáté Trupp – Dömötör András előadásból (Fotó: Dömöly Dániel)
A színjátszás minden területén alkot: nem maradtak el a filmes szerepek, az írói munkák, a díszlettervezések, de az oktatás sem, először, mint tanársegéd volt Máté Gábor mellett, majd, mint osztályvezető is dolgozott a Színház- és Filmművészeti Egyetemen.
Már igen fiatalon elkezdték díjazni munkásságát, 2006/2007-ben megkapta a Színikritikusok Díját, 2007-ben ő volt A legígéretesebb pályakezdő, 2017-ben a Hevesi Sándor díjat vihette haza.
Kiemelt kép: Dömötör András (Fotó: Dömölky Dániel)

