A MaxCity Lakberendezési Bevásárlóközpont az idei évben Art Incubator néven hozta létre művészeti programsorozatát, mellyel elsősorban az a célja, hogy rávilágítson: izgalmas terei az épület működésének más arcait is képesek megvillantani. A korábban megnyitott Gallery Max kiállításai után most végre érkezik az első színházi produkció is az épületbe: a Dollár Papa Gyermekei OTTHON című előadása szeptember 23-án debütál a Bevásárlóközpontban.
August Strindberg rendkívül gazdag életművében a végzetdrámákon túl fontos helyet foglalnak el a kamaradarabok is, amelyek az expresszionizmus és a szürrealizmus előfutáraiként tekinthetők akár mesejátékoknak is. Ezt a sokrétegű műfajt képviseli a Család-trilógia is, amelynek második részét 2019 áprilisában dolgozta fel a Dollár Papa Gyermekei társulat OTTHON címmel, méghozzá az alkotócsoportra jellemző egyedi formában: nem használnak se díszletet, se jelmezt, semmilyen színházban megszokott technikát. Csak a színész van jelen, teljes valójában, sokkal inkább emberként, mint művészként, aki így megkötések nélkül mozoghat szerepében, az előadás alatt is megmarad a teljes alkotói szabadsága.
A Trafó után új helyszínen bemutatkozó előadásban Urbanovits Krisztina, Georgita Dezső Máté, Kiss-Végh Emőke és Ördög Tamás lépnek színpadra, Ördög Tamás a rendezést is jegyzi egyben.
Kiemelt kép: Jelenet az OTTHON című előadásból (Fotó: Ligetvári Csenge)