Ma ünnepli 45. születésnapját Dolhai Attila Jászai Mari-díjas színész, musical- és operetténekes. 

Dolhai Attila 1977. január 7-én, Kisvárdán látta meg a napvilágot, zene iránti érzékenysége pedig már egészen fiatal korában megmutatkozott, ezért a szülei beíratták a gödöllői Állami Zeneiskolába. Általános iskolai tanulmányait Ajakon, majd Kerepestarcsán végezte el, amit Budapesten egy Postaforgalmi Szakközépiskola követett, a Zsámbéki Tanítóképző Főiskolán pedig ének-hittan szakra járt. A főiskolai évek alatt rockbandát alapított barátaival Zsámbéki zúzók néven, de énektudását elsősorban nem itt, hanem az 1999-es Kifutó című tehetségkutatóban ismerte meg az ország, ahol különdíjat kapott a Karthago együttes egyik dalával, az Apáink útjánnal

Miután az Elisabeth musicalben játszott a Miskolci Nemzeti Színházban, a darabot rendező Kerényi Miklós Gábor javaslatára felvételizett 2001-ben a Színház- és Filmművészeti Egyetemre. Másodéves korában megkapta a Mozart! című musical főszerepét a Budapesti Operettszínházban, amelynek azóta is a tagja. 2005-ben diplomázott az SZFE-n Kerényi Imre osztályában.

Az eredeti szereposztás: Dolhai Attila (Rómeó) és Szinetár Dóra (Júlia) a Rómeó és Júliában (fotó: Sándor Katalin/MTI)

A Budapesti Operettszínházban temérdek klasszikusban láthatta a közönség (legismertebb szerepei közé tartozik a Rómeó és Júlia hősszerelmese és az István, a király Koppánya), de eddigi pályafutása során számos teátrumban, így a Madách Színházban, a Thália Színházban és az Ódry Színpadon is játszott már, valamint megfordult több szabadtéri színpadon (mint a Szegedi Szabadtéri Játékok és a Margitszigeti Szabadtéri Színpad). Rendszeresen működik közre musicalalbumokon, de ad ki szólólemezeket is, a legutóbbi például 2020-ban jelent meg Genezis címmel. 

Tehetségét az évek során számos elismeréssel jutalmazták. 2004-ben és 2006-ban Súgó Csiga díjat kapott, 2005-ben egy EMeRTon-díjjal lett gazdagabb, majd két egymást követő évadban (2006/2007, 2007/2008) is elnyerte az évad musicalszínészének járó kitüntetést. 2007-ben Kistarcsa Művészének (később pedig díszpolgárának) választották, amit 2009-ben a Story Ötcsillag-díja és a Gundel művészeti díj, majd 2013-ban a Jászai Mari-díj koronázott meg. A 2015/2016-os évadban a legjobb operettszínész lett, a 2018/2019-es évad pedig Honthy-díjat hozott a számára. Isten éltesse sokáig!

Kiemelt kép: Dolhai Attila (Fotó: pingvinpatika.hu)