Június 5-én az Örkény Streamen debütál az Örkény Közeli – Hozott szalonnával című dokumentumfilm, amely a teátrum elmúlt egy évét mutatja be.

„Az elmúlt év felforgatta mindannyiunk életét. A félelem, a reménykedés, a gyors alkalmazkodások kényszere, a naponkénti újratervezés mindennapjaink része lett. A színházi életben is szétesett a megszokott rend, de nem állt le a munka: fel kellett fedezni a krízisben az inspirációt. A rendkívüli idők ihlették ezt a dokumentumfilmet, melyben színházunk szinte valamennyi alkotójával találkozhat a közönségünk” – olvasható az ismertetőben.

A dokumentumfilmet a Színház és Filmművészeti Egyetem televíziós műsorkészítő hallgatói készítették, akik a felsőoktatási intézmény alapítványi fenntartásba kerülését követően a Budapesti Metropolitan Egyetemen folytatják tanulmányaikat. Az Örkény Közeli – Hozott szalonnával június 5. 19 órától június 7. éjfélig lesz elérhető, a videó ebben az időintervallumban bármikor megállítható, újraindítható és visszanézhető.

Kiemelt kép: Az Örkény Színház társulata (Fotó: Horváth Judit)