A világ vezető művészeti tévécsatornája, a német-francia tulajdonú ARTE (Association relative à la télévision européenne) készített egész estés dokumentumfilmet a Recirquelről, ráadásul először tűznek műsorukra magyar kulturális produkcióról forgatott alkotást. A társulat My Land című darabjáról készült Az én országom – Az én országom? Ukrán artisták művészet és háború között című dokumentumfilm premierjére július 17-én került sor, másnaptól pedig – az előadás Müpa által készített felvételével együtt – egész Európában elérhetővé vált online.
A Recirquel éppen történetének leghosszabb turnéján vett részt Franciaországban a My Land című produkciójával, amikor február 24-én Oroszország megtámadta Ukrajnát. A háború egyetlen pillanat alatt alapjaiban formálta át a futó előadás jelentését és a produkció artistáinak életét. A társulat fiatal művészei Ukrajnából származnak, a Vági Bence művészeti vezető rendezte, négy évvel ezelőtt debütált, és azóta a világot bejárt My Land pedig az ő személyes történeteikről, szülőföldjükhöz, hazájukhoz fűződő viszonyukról mesél a cirkusz és a tánc eszközeivel. A film alkotói hónapokon át kísérték a társulat tagjait, akik számára a háború kitörésével egyidejűleg pillanatok alatt teljesen új értelmet nyert a produkció. De mi a művész felelőssége háború idején? Játszani vagy harcolni? A film e súlyos dilemmák és az Ukrajnából érkező drámai hírek mentén mutatja be a művészek egyéni sorsát, kétségeit és útkeresését.

Jelenet a Recirquel My Land című előadásából (Fotó: Réthey-Prikkel Tamás)
A többszörös díjnyertes német Ilka Franzmann rendezte dokumentumfilm a My Land alapjaira építve a szereplők személyes történetein keresztül tárja fel a művészek kétségekkel teli napjait. A folyamatosan érkező drámai hírek kíséretében nemcsak a szereplők dilemmáit ismerhetjük meg, hanem egyéni sorsukat, hazájukhoz való viszonyukat, amit az előadás lenyűgöző felvételei, valamint a fellépések és próbák hangulatképei foglalnak keretbe. A filmben az artisták nyíltan beszélnek a bennük zajló folyamatokról, vívódásról – dühről, félelemről, tehetetlenségről –, és arról, hogyan nyertek egyik napról a másikra teljesen új értelmet számukra az előadás szimbólumai és jelenetei. A kétségbeesés első reakciói után arra ébredtek rá, hogy számukra a művészet az az eszköz, mellyel hallathatják hangjukat. A darab hamar az Ukrajna iránti szeretet kifejezésévé formálódott át bennük, és legbensőbb érzéseiket színpadra állítva játszottak tovább a színpadon hazájukért.
Franzmann az előadás felvételét látva ajánlotta a német-francia tulajdonú ARTE európai kulturális televíziócsatorna figyelmébe a Recirquel és az ukrán artisták történetét. A csatorna vezetői pedig egyetlen nap alatt megvették a filmötletet. Ez az első alkalom, hogy az ARTE egy magyar kulturális produkcióról készített egész estés dokumentumfilmet. A stáb márciustól kezdve több hónapon át forgatott a művészekkel Franciaországban, Hollandiában és Magyarországon, a Müpában, illetve a Recirquel próbatermében. A dokumentumfilmet július 17-én 17 órától elsőként a tévécsatorna előfizetői láthatták Németországban és Franciaországban, majd július 18-tól az ARTE weboldalán egész Európában elérhetővé vált angol, német, francia és spanyol felirattal, az előadásnak a Müpa Fesztivál Színházában, az intézmény stúdiója által rögzített felvételével együtt.
Kiemelt kép: Jelenetkép Az én országom – Az én országom? Ukrán artisták művészet és háború között című dokumentumfilmből (Fotó: ARTE)