Augusztus 8-án 20 órától a Terike from Budapest csapata a zene, a kortárs tánc és a divat segítségével egy összművészeti performansz keretében meséli el az öltözködés, a társadalmi normák és az egyéni identitás változásait MUSE Set programsorozat következő részeként. A program során a hatalom, a társadalmi ranglétrán való feljebb jutás és az egyén helyének keresése kerül a középpontba a PIM Szépvilág című kiállításához kapcsolódóan.

„Ma, amikor egyre aktuálisabb ismét a társadalmi hovatartozás, amikor a társadalmi mobilitás lehetőségei beszűkülnek, nagyon izgalmas egy osztályalapon szerveződő és elvárásokat teremtő világgal szembesülni. Ebben a világban az embernek meghatározott a mozgástere. Wohl Janka hitt abban, hogy önműveléssel, tanulással ez a mozgástér tágítható. Az akkori és a mai divat is egyszerre tudja sugallni, hogy az embereknek be kell illeszkedniük a társadalmi elvárásrendszerekbe és alakíthatják saját vágyaik szerint ezeket a szabályrendszereket és élettereket. A divatnak ez a kettős arca az 1840-es évek óta nem változott. Az önkifejezésünk szabadabb lett, nagyobb teret kapott, de a társadalmi szabályozórendszerek semmivel sem lettek engedékenyebbek” – emelte ki Szarvas Valentin divattervező, Terike from Budapest egyik alapítója

A PIM-be tervezett performanszt a múzeum Szépvilág – Divat és kultúra a reformkori Pesten című kiállítása által megidézett világ inspirálta. A tárlat a divatlapokon, valamint az öltözködésen keresztül nyújt bepillantást az 1840-es évek Pestjének világába. A hozzá kapcsolódó előadás pedig Wohl Janka Illem című könyve alapján dolgozza fel, hogy az igazi úr és úrinő nem születésük vagy vagyonuk alapján ítéltetik meg, hanem kifogástalan modoruk, öltözékük és viselkedésük révén. A könyv ugyan a 19. század második felében íródott, de ugyanazt a társadalmi osztályok meghatározta kultúrát írja le, mint a tárlat. Az augusztus 8-án látható divatperformansz a társadalmi hierarchiák természetéről szeretné elgondolkodtatni a PIM kertjébe látogatókat Wohl Janka szövegén és pályájuk elején tartó, feltörekvő tehetségek által tervezett ruhákon keresztül.

A Terike from Budapest fiatal divattervezőket képviselő Instagram-oldalként indult 2020-ban, ma már független platformként működik, amelynek missziója, hogy képviselje a divattervezői szakma integritását, növelje a pályakezdő tervezők láthatóságát. László Fanni, Szarvas Valentin divattervezők, illetve Tamás Cintia és Keszeg Anna designkultúra-kutatók a divattal és divattervezéssel kapcsolatos edukációt kulcsfontosságúnak tekinti. A Terike név szimbolikusan utal mindazokra a félreértésekre, amelyek ma Magyarországon vagy globálisan a divattervezői szakmához kapcsolódnak. A csapat meggyőződése, hogy a fiatal tervezők projektjeinek felmutatása, a problémáikkal kapcsolatos érzékenyítés a kulcs a kortárs divatkultúra (át)alakításához.

Kiemelt kép: Pillanatkép egy korábbi Terike performanszból (Fotó: PIM)