Gy. Horváth László fordításában jelent meg a Háború és béke

Gy. Horváth László új fordításában, háromkötetes kiadásban jelent meg Lev Tolsztoj remekműve, a Háború és béke. A regényt a 21. Század Kiadó jóvoltából díszdobozban, öt darab korhű képeslappal tehetjük a könyvespolcunkra. 

Lev Nyikolajevics Tolsztoj (1828-1910) minden idők egyik legnagyobb regényírója. Jasznaja Poljanában, az Orosz Birodalom elitjéhez tartozó családban született, szerteágazó rokonságában számtalan befolyásos államférfit és katonai vezetőt találunk – ez széles látókörében is tetten érhető. Magától értetődően beszélte a főbb európai nyelveket, és többször beutazta Európát. Hivatásos katonaként vett részt Oroszország kaukázusi háborúiban, így harcolt Csecsenföldön is, de ami ennél is fontosabb, részt vett az 1853–1856-os, Oroszországot megrendítő krími háborúban, ahol Oroszország Európa vezető hatalmaival, Angliával és Franciaországgal nézett szembe egy hatalmas háborúban – ezért is tud megrendítő hitelességgel írni a háborúról. Az 1850-es években Tolsztoj éppen a háborús élményei alapján írt rövidebb munkáival robbant be az orosz irodalmi életbe.

A Háború és béke hátterét Oroszország fél évszázadra meghatározó összecsapása képezi a Napóleon vezette Európával, amely a regényben is fontos szerepet játszó, 1812-es borogyinói csatában csúcsosodott ki. Ha gyors analógiát akarnánk keresni, adja magát az összehasonlítás, hogy párhuzamot vonjunk a napóleoni háborúk és a mai háborús helyzet között. Az biztos, hogy a tétek akkor is nagyon nagyok voltak. A helyzet paradoxona, ahogy ez a regényből is kitűnik, hogy Napóleon csapatai abban a minden katonai észszerűséget teljességgel nélkülöző, kataklizmikus katasztrófával végződő hadjáratban egy olyan Oroszország ellen indultak meg, amelynek az emléke mára már teljességgel elhomályosult, egyáltalán nem így gondolkozunk róla. Gondoljunk csak bele: a legfelső orosz katonai, állami vezetők és a vezető diplomaták nagy része Európa különböző országaiból származott, az elit franciául kommunikált, az orosz állam elitje, az udvar, a tisztikar európai műveltségű volt, és saját magát magától értetődően tartotta a nyugati civilizáció részének… Különösen igaz ez a nagyon fiatal I. Sándor cárra, aki aztán 1814-ben győztesként vonult be Párizsba. A regénynek ezek a rétegei is nagyon elgondolkodtatóak, sőt a meglepetés erejével hatnak a mai magyar olvasó számára, de vannak még mélyebb, emberi vonatkozásai is, amelyek a Háború és békét aktuálissá teszik a számunkra.

Ha valaki hitelesen tudott írni a harcról, az éppen Tolsztoj volt, aki rengeteg katonai tapasztalatot szerzett a Kaukázusban és a krími háborúban, Szevasztopol ostrománál. Vakmerő katona hírében állt, akiben csak úgy lobogott a tűz. Nyughatatlansága és szabadságvágya nemcsak a harctéren, de emberi kapcsolataiban is megmutatkozott. Szinte azt is mondhatnánk, hogy a konfliktuskeresés éltette. Házasságában is folyamatosan harcolt, élete végéig menekült belőle, annyira, hogy a végén nyolcvanéves korában egyedül halt meg egy vasútállomáson.

A Háború és béke megírásának ötlete egy jeles dátumhoz kapcsolódott. Oroszország 1862-ben ünnepelte a Napóleon felett aratott győzelem ötvenedik évfordulóját. Ez hozta a nagy tervet Tolsztojnak, hogy felidézze a félszázaddal korábbi világot, amikor sok minden elkezdődött abból, ami a későbbi orosz történelmet meghatározza. Két évig csak tervezgetett, majd 1864-től 1870-ig (hatévi megfeszített munkával) írta a Háború és békét. A krími háborúból hazatérve irodalmi körökben „vadembersége” miatt nem találta a helyét, figyelme mindinkább a parasztok világa felé fordult, iskolát nyitott a szegény gyerekeknek, pedagógiai folyóiratot indított. A „grófból paraszt” lett, aki az egész társadalom metszetét kívánta megörökíteni regényeiben. Illetve még valamit: a fogyhatatlan vágyat a szabadságra, pontosabban a szerelemben megélt szabadságra. A Háború és békére tehát lehet háborús, társadalmi elemző regényként is tekinteni, és lehet egyfajta történelmi szappanoperaként is. Akárhogyan is nézzük, világos: az emberi tényező, az érzelmek faktora örökké érvényes üzenettel bír számunkra. Szeretni pont úgy szeretünk, mint Tolsztoj idejében, és életünk, világunk csatái is épp oly hasonlatosak.

Kiemelt kép forrása: 21. Század Kiadó