Idén már a huszonegyedik alkalommal kerül megrendezésre az Olasz Filmfesztivál – Mittelcinemafest. Az MTI közleménye szerint november 4. és 12. között a budapesti Puskin és Tabán mozik adnak otthont az eseménynek, amelynek keretében a Budapesti Olasz Kultúrintézet és a Cinecittá számos különleges, kortárs olasz filmet tesz megtekinthetővé eredeti nyelven, magyar felirattal. 

A vetített alkotások között ott van az Edoardo De Angelis által rendezett A parancsnok (Comandante), amely egy valós második világháborús eseményt dolgoz fel, valamint A furcsaság (La Stranezza) című film is, ami a Nobel-díjas olasz drámaíró, Pirandello életének egy fontos momentumát meséli el. Utóbbiért Roberto Andó megkapta a legjobb rendezőnek járó Arany Glóbuszt, valamint az Olasz Filmművészeti Akadémia négy David di Donatello-díjjal is jutalmazta.

A felhozatalt erősíti továbbá Marco Bellocchio Elrabolták (Rapito) című drámája (ami a legjobb filmnek járó Arany Glóbuszt zsebelte be), a Seholsincs ország (Invelle) névre keresztelt animációs mű (amit a Velencei Filmfesztiválon tüntettek ki), továbbá Alice Rohrwacher A kimérája (La Chimera) Josh O’Connor és Isabella Rossellini főszereplésével (ami a Telluride Filmfesztiválról tért haza díjjal). 

További részletek az esemény Facebook oldalán, illetve a Puskin és a Tabán mozik honlapjain találhatók.

Kiemelt kép: Jelenet A parancsnok című filmből (Fotó: La Biennale di Venezia)