Megtartotta évadzáró társulati ülését a Jászai Mari Színház is, amelyen a hagyományoknak megfelelően átadásra kerültek az évad művészi teljesítményeit elismerő díjak.

A közönség szavazatai alapján az évad legjobb előadása Székely Csaba drámája, a 10 lett Guelmino Sándor rendezésében, az évad legjobb színésznőjének járó díjat Danis Lídia (Teljesen idegenek, 10, Közellenség, A revizor, A két Korea újraegyesítése), az évad legjobb színészének járó díjat pedig Kardos Róbert (Teljesen idegenek, Közellenség, A revizor, Illatszertár, A két Korea újraegyesítése) vehette át. A társulat szavazatai alapján Danis Lídiának az évad legjobb női alakításáért, Dévai Balázsnak (Teljesen idegenek, Közellenség, A revizor, A két Korea újraegyesítése) pedig az évad legjobb férfi alakításáért járó Jászai Gyűrű-díjat adták át.

Idén először került átadásra a Jászaiért Díj, amelyet Kornéli Mária produkciós asszisztens vehetett át odaadó, önzetlen munkájáért, a kollégáinak nyújtott rengeteg segítségért, emberfeletti munkabírásáért.

Kiemelt kép: Danis Lídia és Dévai Balázs (Fotó: Prokl Violetta/tatabányai Jászai Mari Színház)