A pénteki nyilvános évadzáró társulati ülésen adták át az előző évadban nyújtott teljesítményért járó elismeréseket, valamint a Gálfy-gyűrű díjat a Békéscsabai Jókai Színházban.

A társulat szavazatai alapján az évad színművésze fiatal tehetség kategóriában Kiss Viktória, érett színművész kategóriában Katkó Ferenc, tapasztalt színművész kategóriában pedig Kovács Edit lett. A legjobb háttérmunkáért adományozott díjat a színház munkatársainak döntése alapján Sallai Zsóka rendezőasszisztens vehette át. A Gálfy László színművész, a teátrum egykori igazgatója emlékére a családdal közösen 2008-ban létrehozott díj, a Gálfy-gyűrű odaítéléséről ebben az évben is szakmai bírálóbizottság döntött. Az idei kitüntetett Katkó Ferenc lett, akit két rendező, Tege Antal és Radó Denise is jelölt a díjra az Énekes madár, illetve a Zorba, a görög című előadásokban nyújtott teljesítményéért. A közönség kedvenc előadása online szavazás alapján a Made in Hungária lett.

Kiemelt kép: Katkó Ferenc (Fotó: Bencsik Ádám)