Lezárult a Szarvasi Vízi Színház tizenkettedik évada, amelynek záróeseményén díjakkal ismerték el a XII. Magyar Nyári Fesztivál kiemelkedő művészi teljesítményeit. A gálaest házigazdái Fekete Péter, Jászai Mari-díjas rendező, a Fővárosi Nagycirkusz főigazgatója, korábbi kulturális államtitkár és Szabó László, a Magyar Teátrumi Társaság titkára voltak, akik megosztották a közönséggel, hogy a fesztivál 64 előadását több mint negyvenezer néző tekintette meg.
A legjobb előadásért járó elismerést a Veszprémi Petőfi Sándor Színház Esőember című darabja vihette haza – a díjat Oberfrank Pál, a színház igazgatója vette át. A legjobb rendezés díját Szente Vajk kapta a Legénybúcsú című vígjátékért, az ebben az előadásban megformált karakteréért Csonka András vette át a legjobb férfi mellékszereplő díját is. A legjobb férfi főszereplőnek Timkó János bizonyult a Furcsa pár című darabban nyújtott alakításáért, a legjobb női főszereplő díja pedig Vándor Évát illette az Apácákért. A legjobb női mellékszereplő díját Bódi Barbara vihette haza az Úrilány szobát keres című darabban nyújtott alakításáért. A legjobb jelmez díját Kovács Yvette Alidának ítélték a Macskafogóért, a legjobb díszletért járó elismerést Igaz-Juhász Katalin kapta a Trianon színpadképéért.
A 300 éves Szarvas város különdíjait Graeser József, a Fővárosi Nagycirkusz Magyar Arany Érdemkereszttel kitüntetett szakmai vezetője és a Zentai Magyar Kamaraszínház érdemelte ki, a díjat Wischer Johann, Bánffy-díjas igazgató-művészeti vezető vette át. Szarvas város háttérmunkások számára alapított különdíját Tóth Gábor hangtechnikus kapta.
Kiemelt kép: A XII. Magyar Nyári Fesztivál díjazottjai (Fotó: Gácsiné Petrovics Szilvia)