Tizennyolc helyszín, nyolc ország, három fiatal szerző, egy hívószó: Tizennyolc – így folytatódik az Okuláré Projekt, a kortárs dráma felolvasó-sorozat 2022/23-as évada decemberben. A közönség minden helyszínen három friss drámaszöveget ismerhet meg, majd fejtheti ki ezekről a véleményét az előadásokat követő kerekasztal beszélgetésen, majd az este végén szavazhat is a kedvencéről.

A Fiatal Drámaírók Háza kezdeményezésére decemberben tíz hazai és nyolc határon túli helyszín csatlakozott a programsorozathoz. Az érdeklődő közönség így Győrben, Debrecenben, Szegeden, Sopronban, Tapolcán, Egerben, Hódmezővásárhelyen, Badacsonytomajon, Budapesten pedig a Trafó Kortárs Művészetek Házában és a MANYI Kulturális Műhelyben tud bekapcsolódni a felolvasásokba. A projekt egyik fontos célja, hogy határokon túli magyar közösségeket is összekapcsoljon, decemberben Berlinben, Marosvásárhelyen, Tel-Avivban, Jeruzsálemben, Calgaryban, Washingtonban, valamint online a Kolumbiai Magyar Kör, illetve egy Japánban élő magyar közösség előadásában lesznek hallhatóak kortárs magyar drámák.

Az Okuláré Projekt egy kéthavonta megvalósuló színházi felolvasóest sorozat, amire a pályakezdő drámaírók nyílt pályázat útján kerülhetnek be. Minden alkalommal egy megadott hívószóra születnek az egyfelvonásos szövegek – ez decemberben a Tizennyolc volt – a döntős szerzők, Albel Daniella, Mihály Zsombor és Sipos Balázs drámái is ebből inspirálódtak. A művek kiválasztásában Kovács Dominik és Kovács Viktor drámaírók voltak a szervezők segítségére.

Kiemelt kép: Horváth Benji, Simon Orsi és Szűcs Virág Natália (Fotó: Kurdics Zoltán)