2018. szeptember 14-én debütált Mark St. Germain Táncórák című színműve Dicső Dániel rendezésében a Rózsavölgyi Szalonban. Az immáron több mint 100 előadást megélt produkció december 31-én lesz utoljára látható a Szervita téri kultúr-szalonban.

Az amerikai drámaíró mondhatjuk, hogy az évek alatt a Rózsavölgyi házi szerzőjévé vált, Az utolsó óra és az Istenek tanácsa című darabjait követő pozitív fogadtatás volt a garancia arra, hogy a 2014-ben írt romantikus és szellemesen szórakoztató színműve is sikert fog aratni a budapesti közönség előtt. A Táncórák azon túl, hogy ajtót nyit az autisták világára – egyben el is gondolkodtat: mégiscsak közös ez a világ, amelyet ki így lát, ki úgy, hiszen mindenki másképp egyforma.

A történet szerint Senga és Ever szomszédok. Még sosem találkoztak. Mindketten bezárkóztak saját világukba. Senga élete a tánc, de egy balesetben súlyosan megsérült, az orvosok szerint soha többé nem táncolhat. Ever autista, különös intellektusú, akinek nehézséget jelent kapcsolatba lépni másokkal. Aztán Ever egy napon mégiscsak becsönget Sengához: tanítsa meg táncolni. Lépegetnek egymás felé, először kicsit ügyetlenül, aztán kíváncsi figyelemmel, milyen is a másik világa. Ahogy megismerik egymást, önmagukkal is szembesülnek, s érzelmekből szintén „leckéket vesznek”. Külön-külön és közösen is megpróbálnak „kitáncolni” a maguk komfortzónájából, amelyben jó ideje éldegélnek.

Senga szerepében Ullmann Mónika, Everként pedig Józan László lép színpadra, akinek a különös intellektusú, autizmussal élő fiatalember karakterének megformálásában Stefanik Krisztina pszichológus, autizmus-szakértő volt segítségére. Mindkét színművész elnyerte alakításával a Vidor Fesztivál díját. Dicső Dániel mellett Egyed Mónika (rendezőasszisztens), Cselényi Nóra (jelmeztervező), Enyvvári Péter (díszlettervező) és Hárs Anna (fordító, dramaturg) dolgozott az előadás sikerre vitelén, amely november 9-én, december 12-én és 31-én lesz látható még a Rózsavölgyi Szalonba.

Kiemelt kép: Ullmann Mónika és Józan László a Táncórák című előadásban (Fotó: Várady Nikolett)