December 8-án mutatja be a 20. évfordulóját ünneplő Centrál Színház a Fekete Péter című magyar klasszikust, amely a színház első premierje volt. A ’30-as évek Budapestjén játszódó megejtő mesében egy balek és egy tőzsdecápa körül bonyolódnak az események és persze mindenbe beleszól a szerelem. A mostani változatot rendezőként Puskás Samu jegyzi, a főszerepben Magyar Attila, Básti Juli, Martinovics Dorina, Fehér Tibor, Alföldi Róbert és Balla Eszter lesz látható.

A Fekete Péter alapszituációja ma is aktuális: a jóképű tőzsdecápa találkozik a világ legnagyobb balekjával, aki bármihez ér, összeomlik. Mi lehetne hát jövedelmezőbb befektetés, mint részvénytársaságot alapítani a pechjére? Az üzlet beindul, de közbeszól a szerelem: a dörzsölt úriember és a lúzer is találkoznak a nagy Ő-vel. A megejtő szerelmi kergetőzést örökzöld slágerek tarkítják és a fináléban már boldog párok szorongatják egymás kezét. “Húsz évvel ezelőtt ez a darab alapozta meg színházunk sikerét, ezért azt gondoltuk, a kerek évforduló alkalmából ismét műsorra tűzzük. A repertoár kialakításakor a világszínház legfrissebb sikereinek bemutatása mellett, örömmel törekszünk arra, hogy magyar klasszikusokat is láthasson nálunk a közönség. A Fekete Péter ráadásul egy család minden tagja számára élvezetes előadás” – mondta el Puskás Tamás igazgató.

Eisemann Mihály, Somogyi Gyula és Zágon István művét Hársling Hilda átdolgozásában láthatják majd a nézők, az előadás egyik különlegessége, hogy Básti Juli és Alföldi Róbert először játszanak együtt színpadon. A díszletet Bagossy Levente, jelmezeket Kárpáti Enikő tervezte, a dramaturg Horváth Panna, zenei vezető Fekete Mari volt, a koreográfiáért pedig Boronkay-Szalay Olimpia felel.

Kiemelt kép: Alföldi Róbert, Básti Juli, Magyar Attila (Fotó: Centrál Színház)