2022 júniusában a vonósok, a továbbiakban pedig minden páros évben más és más hangszercsoportok legkiválóbb fiatal muzsikusai mérik össze tudásukat Debrecenben. A Kodály Filharmónia Debrecen által rendezett versenysorozat szakmai partnere a világ legnagyobb ifjúsági zenei szervezete, a Jeunesses Musicales. A versenyre június 1-jén nyílt meg a jelentkezés, és egészen december 16-ig, Kodály születésnapjáig várják a pályázatokat a rendezvény honlapján.

Az idei verseny zsűrijének elnöke Pauk György, a londoni Royal Academy of Music professzora. Rajta kívül Baráti Kristóf (hegedű, Budapest), Anne Shih (hegedű, Mainz), Julian Steckel (cselló, München), Wilfried Strehle (brácsa, Berlin), Szűcs Máté (brácsa, Genf), Várdai István (cselló, Bécs), Quirine Viersen (cselló, Amsterdam) és Somogyi-Tóth Dániel, a Kodály Filharmónia Debrecen igazgatója kapnak helyet a pályázatokat elbírálók között.

A felhívás az első perctől kezdve az európai élvonalat célozza meg – nemcsak az országban, de a régióban is az egyik vezető eseménye lesz a zenei versenynaptáraknak. „Debrecen nem csupán kulturális központ, de nyitott egyetemi város is, kevesen tudják, hogy az egész régióban nálunk a legnagyobb a külföldi hallgatók létszáma” – mondta Puskás István, a város kulturális alpolgármestere. A Nemzetközi Kodály verseny nemcsak a világ legtehetségesebb fiatal muzsikusait hozza el a városba, de egyben nemzetközi  kontextusba is helyezi azt a magas minőséget, amelyet a város zenei együttesei és rendezvényei képviselnek.

“A Kodály Filharmónia Debrecen fontos feladata és célja, hogy keresse azokat a lehetőségeket, amelyekben a város nemcsak regionálisan vagy országosan, hanem nemzetközileg is kiemelkedő teljesítményre képes” – jelentette ki Somogyi-Tóth Dániel. Zsoldos Dávid, a JM International alelnöke arról beszélt, hogy „egy újonnan alapított versenyt legfőképpen a zsűrivel lehet az élvonalba pozicionálni: éppen ezért különösen hálás vagyok azoknak a szenzációs, a világ minden pontján kapós muzsikusoknak, akik első szóra elfogadták meghívásunkat, és akikkel együtt gondolkodva olyan versenykiírást sikerült összerakni, amely szerintem a világ minden pontján inspirálni fogja a fiatal muzsikusokat.”

A háromfordulós verseny valamennyi fordulója nyilvános lesz, és 2022. június 17-26. között kerül megrendezésre. A hegedűsök, brácsások és csellisták pedig nem külön kategóriákban, hanem egymással is versengve játszanak. Az első fordulóban szólóban lépnek fel a résztvevők, a másodikban pedig zongorakísérettel vagy duóban. A zenekari döntőbe a hat legjobb jut be, ők egy-egy concertót adnak elő a debreceni Kodály Filharmonikusok szólistájaként.

A verseny nyitóünnepsége a Debreceni Egyetem dísztermében lesz, az első két fordulónak pedig a tavaly teljesen felújított Kodály Iskola koncertterme ad otthont. A zenekari döntő már a helyszín miatt is izgalmasnak ígérkezik, hiszen a Csokonai Színház jövő májusra elkészülő új, multifunkcionális helyszínének egyik első rendezvényeként lesz látogatható.

(Kiemelt kép: Kodály Verseny Debrecen, sajtótájékoztató, Várdai István fotó: Valuska Gábor)