Debrecen is csatlakozott a Petőfi Kulturális Ügynökség országos és határon túli Írórezidencia programjához, melynek célja, hogy Magyarországon minél több külföldi, illetve határon túli és anyaországi magyar író helyi élményekkel gazdagodva, inspiráló környezetben szabadon alkothasson. A kezdeményezés révén Debrecen és a térség lakossága testközelből ismerheti meg a kortárs írókat, költőket, és általuk a klasszikus szerzőket is.

Puskás István alpolgármester elárulta, hogy régóta gondolkodtak azon, hogyan lehetne Debrecen és a PKÜ célkitűzéseit összekapcsolni, ennek első eredménye az Írórezidencia program. Az együttműködés értelmében Debrecen városa szálláshelyet, az Ügynökség pedig ösztöndíjat biztosít a városba érkező alkotók számára. Az eddigi, főként a Partiumra, Erdélyre fókuszáló kortárs alkotói kapcsolatok mellett ez az új program az egész Kárpát-medencére nyit. Első fázisában a Visegrádi Négyek iránti elkötelezettséget felmutatandó, a magyar szerzők mellett lengyel, cseh, és szlovák szerzőket vár a város. Pál Dániel Levente, a PKÜ irodalomszakmai igazgatója elmondta, hogy a program egyaránt nyitott magyar nyelven alkotó írók számára, akik jobban bekapcsolódva a város vérkeringésébe, inspirációt merítenek a településből, melyet műveikben meg is jeleníthetnek. A program keretében lehetőség nyílik a helyi írónagyságok életművének feldolgozására is, de egyaránt nyitottak az idegen nyelven alkotó külföldi szerzők előtt is, akik itteni tartózkodásuk idején hetente rezidens-naplót írnak debreceni élményeikről.

Gemza Péter a program színházi jelentőségét emelte ki: a Csokonai Színház a szervezés lebonyolításában vállalt oroszlánrészt. Az igazgató kihangsúlyozta, hogy a teátrum számos lépést tett eddig is azért, hogy Debrecent kinyissa a kortárs irodalmi élet felé. „Célunk, hogy olyan közeget teremtsünk a városba érkező alkotónak, ami mindkettőnket táplál. Egy szerző jelenléte a társulat számára is inspiratív” – árulta el. Elsőként Turbuly Lilla érkezik a városba július közepén, aki három generációs családregényének megírásához merít ihletet a városban.

Kiemelt kép: Gemza Péter, a debreceni Csokonai Színház igazgatója, Puskás István, Debrecen alpolgármestere és Pál Dániel Levente, a PKÜ irodalomszakmai igazgatója az Írórezidencia sajtótájékoztatóján (fotó: Írórezidencia)