A Jurányi Házban, április 8-án mutatja be a Klakker Társulás a legújabb darabját, a Madárhegyet. Az eredetileg tavalyra tervezett bemutató a járványhelyzet miatt csúszott majdnem egy évet.

A Klakker Társulás egy független színházi műhely, amelyet a Színház- és Filmművészeti Egyetem végzős hallgatói hoztak létre két éve, Darvasi Áron vezetésével. A társulat célja olyan produkciók életre hívása, amelyek mély elemzéseken és közös gondolkodáson alapulnak, és nem utolsó sorban, amelyekben szabad kísérletezés folyhat mindenféle kényszer nélkül.

A Madárhegy Darvasi László drámája, amelyet fiával, Áronnal kifejezetten a Klakker Társulás számára írtak, és amelyet az alkotócsoport alakulásának második évfordulóján mutatnak be.

Az előadás egy szeméttelep környezetében játszódik. A darabban megforduló szereplők itt élnek, ez az otthonuk. Az előadás Gonzó lányával kezdődik, aki nem tudja, miért került ide és miért van itt. Édesapját keresi, akit Gonzónak hívnak és ennek a szeméttelepnek a főnöke és édesanyjának akar levelet írni, akit Gonzó feleségének hívnak. A telep rendszeres vendége egy postás is, aki állítólag már ezer éves és hol kézbesíti a feladott leveleket, hol pedig nem, attól függően, hogy neki melyik tetszik. Felbukkan egy különös alak is, aki madárijesztőnek mondja magát és az a feladata, hogy távol tartsa a „madarakat” a teleptől. A postás és a madárijesztő szépen lassan világosítja fel Gonzó lányát, hogy miért van itt, hogy ki Mr. Külföld Elvtárs és felesége, és, hogy miért van veszélyben a szeméttelep, és hogy mi a tét. Az események előrehaladtával a szemünk láttára nő fel Gonzó lánya, és ahogy cseperedik, úgy múlik el belőle a gyermeki naivság, kíváncsiság, míg végül olyanná nem válik, mint a körülmények.

Madárhegy című darabban színpadra lép Ertl Zsombor, Rudolf Szonja, Hermányi Mariann, Konfár Erik, Darvasi Áron, Hencz András és Litauszky Lilla.

Kiemelt kép: Pillanatkép a Madárhegy olvasópróbájáról (Fotó: Gulyás Dóra)