Ma ünnepli 45. születésnapját Danis Lídia, Domján Edit-díjas színésznő, aki Sopronban, 1980. április 12-én látta meg a napvilágot. Gyermekkorában egy, a szülővárosához közeli kis faluban, Peresztegen élt, középiskolai tanulmányait a soproni Berzsenyi Dániel Evangélikus Gimnázium (Líceum) dráma-latin szakos osztályában folytatta. 1998-tól a Nemzeti Színiakadémia (ma Pesti Magyar Színiakadémia) diákja volt. 2004-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen Hegedűs D. Géza osztályában.
2004-től 2010-ig a Vígszínház társulatának tagja volt, ahol többek között látható volt A revizor, A három testőr, a Száz év magány vagy a Körmagyar előadásokban. 2007 nyarán megkapta a „Legjobb 30 év alatti színésznő” díját a Pécsi Országos Színházi Találkozón, decemberben pedig a Vígszínház társulata neki ítélte a Ruttkai Éva emlékgyűrűt. 2008 júniusában Ajtay Andor-emlékdíjjal jutalmazták. 2010 és 2013 között a Szegedi Nemzeti Színház tagja volt, ahol két évben is a legjobb női színészi alakítás díjával ismerték el (2011 – A makrancos hölgy, 2012 – Hedda Gabler).

Danis Lídia és Bakonyi Csilla a Kétely című előadásban (Fotó: Sipos Zoltán)
Egy év “szabadúszás” után 2014-ben a tatabányai Jászai Mari Színház társulatához szerződött, ahol szintén több alkalommal elnyerte az évad legjobb női alakításáért járó díjat. Itt olyan előadásokban volt látható, mint a Macbeth, A mi osztályunk, a Stuart Mária, a Kétely, a Hóhérok, A salemi boszorkányok, a Teljesen idegenek, a Jógyerekek képeskönyve (Szemle Plusz – legjobb női főszereplő) vagy a novemberben bemutatott Mégis, kinek az élete?, illetve ma este debütál az Idegen nyelvek című darab Guelmino Sándor rendezésében.
A színésznő egyik legnagyobb televíziós szerepe kétségkívül Jakab Erika rendőr főhadnagy volt az HBO Aranyélet című sorozatában, amelyért 2019-ben megkapta a Televíziós Újságírók Díját a legjobb mellékszereplő kategóriában. De láthattuk a Bogaras szülőkben és a Marsra magyar!-ban. E mellett olyan filmekben is feltűnt, mint A Hídember, a Csandra szekere, a Tiszta szívvel, a Zanox – Kockázatok és mellékhatások vagy az Átjáróház.
Danis Lídiát 2018-ban Domján Edit-díjjal, 2024-ben Megyei Prima Díjjal tüntették ki. A 2021/22-es évadban a Deszkavízió szerkesztősége is az évad legjobb színésznői közé választotta.
Kiemelt kép: Danis Lídia (fotó: jegy.hu)