Május 12. és 15. között ingyenes dalszerzőtábort szervez a Budapest Park és a Banana Records kiadó zenészek, producerek, dalszerzők és előadók számára. A Budapest Park KEMP célja, hogy lehetőséget biztosítson a feltörekvő tehetségek számára, hogy egy inspiráló, kifejezetten zenei környezetben írjanak új dalokat.

A tábor szó okkal került bele a program elnevezésébe: az esemény alatt a Budapest Park egy igazi kis otthonná fog átalakulni. A skyboxokat úgy alakítják majd át, hogy azokban a táborozók négy napig kényelmesen lakhassanak, a nappali programoknak pedig elsősorban a backstage fog helyszínt biztosítani.

Az alkotótáborban különböző zenei műfajt képviselő művészek találkozhatnak, és dolgozhatnak egy csapatban. Így a jelentkezők közül kiválasztott 20-25 fő minden nap más-más összetételű csapatban mérheti össze dalszerzési tudását, potenciálisan olyan dalokat alkotva, melyek nem ismernek műfaji határokat. Ezt tervek szerint a backstage konténerek különböző szobáiban tehetik majd meg, melyek a tábor alatt stúdiókká lesznek átalakítva. Itt lesz lehetőségük a csapatoknak új dalokat írni, amire mindössze egy napot kapnak. Az elkészült alkotásokat minden este közösen kiértékelik, és a tervek szerint a Park FM-en, a Budapest Park online rádiójában is közvetítik majd, így a táborozókon kívül is bárki becsatlakozhat.

A szervezők igyekeznek minél jobban kizökkenteni a résztvevőket a komfortzónájukból. A nap elején olyan feladatokat kapnak majd, amelyek szembe mennek a jól megszokott dalszerzési sémákkal, ezzel is újításra ösztönözve őket. Mindezek mellett különböző mesterkurzusok és workshopok is lesznek a táborban, olyan témákban, mint például a művészeti terápia vagy a zenei menedzsment.Az alkotótáborban a részvétel ingyenes, a táborlakókat a regisztráltak közül választják majd ki a szervezők.

Jelentkezni a https://forms.gle/qqL7fnG8PixtSGEN7 linken található nyomtatvány kitöltésével lehet.

Kiemelt kép: A Budapest Park Kemp (Fotó: Fekete Tibor Kristóf)