85 évvel ezelőtt született Dallos Szilvia, Balázs Béla-díjas színésznő, író, a Magyar Szinkron Egyesület elnökségi tagja.
Dallos Szilvia 1935. január 30-án született, Dallos Péter és Ungvári Katalin gyermekeként. 1953-ban érettségizett a Koltói Anna Leánygimnáziumban, ezt követően nyert felvételt a Színház- és Filmművészeti Főiskola táncrendező szakára, ahol 1957-ben végzett. A főiskolai évekkel párhuzamosan az Állami Balettintézet balettmester képzését is elvégezte. 1957 és 1958 között a Budapesti Operettszínházban dolgozott, 1958 és 1960 között pedig az Országos Rendező Iroda munkatársa volt. 1960 és 1962 között az egri Gárdonyi Géza Színház társulatát erősítette, 1966 óta a Magyar Rádió külső munkatársaként készített riportokat és szerkesztett műsorokat. 1966 és 1969 között a Pannónia Filmstúdió, 1969 és 1973 között az Irodalmi Színpad tagja, 1973 és 1994 között pedig szinkrontársulati tag volt. 1987 és 1991 között a Szinkronika című lap felelős szerkesztője volt. 1958-ban házasságot kötött Lestár János filmrendezővel, egy lányuk született, Ágnes (1972).
Dallos Szilvia neve főként a szinkronmunkái kapcsán csenghet ismerősként, többek között olyan sorozatokban hallhattuk mint Az Onedin család (Mawy Webster), a Charlie – Majom a családban (Brigitte Böttrich), a Dallas (Barbara Bel Geddes), Kés/Alatt (Vanessa Redgrave), a Rabszolgasors (Beatriz Lyra) vagy a Sebzett szívek (María Victoria). Két alkalommal színpadi szerzőként is bemutatkozott: az Akvárium című darabját 1973-ban a kecskeméti Katona József Színház, az Utószinkront pedig 2009-ben a Budapesti Kamaraszínház tűzte műsorára. Emellett több, a színészettel és a szinkronizálással kapcsolatos könyvet írt (Forgatások mosolya, Magyar hangja). 1979-ben Balázs Béla-díjjal, 2017-ben SZIDOSZ Életmű-díjjal tüntették ki.
Kiemelt kép: Dallos Szilvia (forrás: Ridikül)