Két év kemény munkát követően február 15-én végre megjelent az Illetve zenekar első nagylemeze, az Elszórt szavak címet viselő korong igazán mély és komplex anyag lett, amelynek dalai hamarosan élőben is felcsendülnek majd egy lemezbemutató koncert keretében.

A formáció tovább gondolta a jól bevált zenekari felállást: húztak egy merészet és a megszokott gitár, basszus és dob szentháromságot olyan izgalmas hangszerekkel egészítették ki, mint a klarinét és a fuvola.

„Egyre több helyről kaptuk a pozitív visszajelzést, hogy ezt a felállást ne engedjük el, mert egyedi és jót tesz ennek a zenei világnak. Nem indult tudatosan, de most már egyre inkább a védjegyünknek mondhatju.” – fogalmaz Márkus Rita énekesnő. Az együttes tagjai rengeteg féle zenét meghallgatnak, így nem meglepő, hogy az albumon a pop, blues, jazz és rock elemeinek összefonódása olyan gazdag zenei palettát eredményez, ami igazán különlegessé teszi a dalok hangzását.

A dalszerzésbe és az azzal kapcsolatos motivációkba Rita tolmácsolásában nyerhetünk némi betekintést: „A líraiság és az erős képek abból fakadhatnak, hogy évek óta ráléptem egy olyan útra, ahol megismerhetem önmagam. Ahol a hétköznapi mókuskerék mellett kapaszkodóként mindig ott lesz valami, ami mentálisan helyre billent. Sok szöveg erről az útról szól. Az inspiráció pedig az, hogy minél több emberhez jusson el. Ha valaki magára ismer, akkor találjon benne egyfajta sorsközösséget, vigaszt. Ne érezze magányosnak magát, illetve merjen beszélni arról, ami éppen feldobja, nyomasztja, vagy egyszerűen csak érdekli.”

Elszórt Szavak lemezbemutató koncertje február 22-én lesz a Gödörben, a Mouksa és a Bobby Peru társaságában. Az este különlegessége, hogy a friss kiadvány minden szerzeményét beleépítették sorrendben a műsorukba – így a közönség élőben is teljes egészében végighallgathatja az eseményen.

Kiemelt kép: Az Illetve zenekar