Ma ünnepli 70. születésnapját Csoma Judit, Jászai Mari-díjas színésznő.

Csoma Judit Kolozsváron született 1952. október 14-én. Már hároméves korától színész szeretett volna lenni. Értelmiségi, zeneszerző családba született, és körülötte mindenki segítette az álmát, hogy színész lehessen. 1975-ben végzett a Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskolán Marosvásárhelyen, ami után egyik társulat követte a másikat: 1975-től a nagyváradi Állami Színházhoz szerződött, majd 1980-ban jött Magyarországra. 1981 és 1988 között a debreceni Csokonai Színházban játszott, majd 1992-ig a Miskolci Nemzeti Színház művészeként lépett színpadra, egy évadot pedig a Szegedi Nemzeti Színház tagjaként töltött. 1993-tól 2001-ig a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban, majd 2001-tól 2003-ig a Bárka Színházban játszott. 2004-ben a Katona József Színházban a nagy sikerű Ivanov című színdarabban Zinaida szerepét alakította. 2009-ig a Nemzeti Színház művésze volt. 2013-ban a Katona Sufnijában adta elő Dan Lungu Egy komcsi nyanya vagyok! című monodrámáját.

Pálmai Anna és Csoma Judit a Poppea megkoronázása című előadásban (Fotó: Juhász Éva)

Rengeteg színházi szerepben láthatták a nézők az idők folyamán: Shakespeare Othellójában Emiliaként, Dosztojevszkij A Karamazov testvérekében Katyerina Ivanovaként, a Mária főhadnagyban Panniként, Ibsen Kísértetek című darabjában Helene Alvingként, a Tartuffe-ben Pernelle asszonyként lépett színpadra, színházi szerepeinek sora meglehetősen hosszú. A színésznő olyan filmekből is ismert, mint a Gyilkosság két tételben, a Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten, az Anyád! A szúnyogok, A fény ösvényei, a Nincs kegyelem vagy a Becsúszó szerelem. Csoma Judit olyan sorozatokban is játszott, mint a Kisváros, a Tűzvonalban, a Munkaügyek és a Tóth János, valamint szinkronizált, például az Álmok útján (Crossroads) című filmben Kim Cattrall magyar hangja volt.

A művésznő elnyerte Debrecen, Miskolc és Nyíregyháza város nívódíját, 1997-ben a Színikritikusok díját a legjobb női alakításért (Blanche – A vágy villamosa), 2000-ben pedig Móricz-gyűrűt kapott és átvehette a Jászai Mari-díjat munkássága elismeréseképpen.

Isten éltesse még nagyon sokáig!

Kiemelt kép: Csoma Judit (Fotó: Perjéssy Gábor)