Amennyiben Charles Dickens Twist Oliver című regényének magyarországi karrierjét kellene felvázolni, egészen a könyvváltozat legelső hazai megjelenéséig, 1843-ig kellene visszautazni az időben, annak megemlítésével, hogy a számtalan későbbi filmfeldolgozások között 1919-ben bizony egy magyar adaptáció is készült belőle. 1954-től hozták forgalomba a Lemezárugyárnak azt a dobtáras mesevetítőjét, amelyet annak idején a legtöbb kisgyerek megismert, és amelynek jóvoltából nálunk a Twist Oliver diafilmváltozatban is elterjedt. Lionel Bart témába vágó musicalje, az Oliver! 1960-ban elsőként a londoni közönséget, majd nyolc évvel később magát a filmvásznat hódította meg. Carol Reed mozija Magyarországon az ikonikus Zenélő Filmkockák sorozat egyik epizódjaként került képernyőre annak idején, az eredeti, színpadi változat pedig néhány hazai teátrum programkínálatában bukkant fel időről időre.

A Magyar Színház ifjúsági és családi játszóhelyként definiálja önmagát, nem kétséges tehát, hogy az előadás teljes joggal kapott helyet náluk a 2022-es műsorrendben. Idén április elsején mutatták be először, majd három egymáshoz közeli játszási időpontot követően április 23-án tűzték újra műsorra a zenés játékot a Hevesi Sándor téri helyszínen. Az olyan darabokkal, amelyek gyermekszereplőket mozgatnak, már van elég tapasztalata a társulatnak, közös együttműködésüket pedig a közönség mindannyiszor vastapssal jutalmazza meg. Éppen ezért az Oliver! című musicallel kapcsolatban az a kérdés a leghangsúlyosabb, hogy a hasonló jellegű projektek sorából vajon miképpen tud kitűnni ez a produkció.

Adorjáni Bálint és Stéphenie Schlesser az Oliver! című musicalben (Fotó: Juhász Éva)

A rendező személye mindig garancia valamire, Szente Vajk például a biztos kezű színészvezetéséről ismert, illetve arról, hogy mindig pontosan tudatában van a megvalósítani kívánt koncepciónak. Lionel Bart műve az ő kezei között hangsúlyozottan kétpólusú. A hol helyszínmegjelölő, hol pedig egyértelműsítő, vagy gondolatokat is kivetítő funkcióval rendelkező fény- és színpadtechnikai megoldásokkal egy nagyon modern látványvilág kerekedik ki, a jelmezek viszont korhűek, és úgy vannak megtervezve, hogy egyúttal kiemeljék az egyes karakterek személyiségjegyeit is. A parókák, sminkek, személyes kellékek az adott figurák megnyilvánulásainak esetleges groteszk mivoltára a megszokottnál intenzívebben rávilágítanak, Fagin, a tolvajbanda atyja, Mrs. Corney, az Oliver kezdeti lakhelyéül szolgáló dologház vezetője, valamint Mr. Sowerberry, a koporsókészítő és annak famíliája egyaránt kissé karikatúraszerű külsőt kapott, megfelelően a jelenlegi elgondolásoknak.

Ezek a körülmények nemcsak a többnyire fiatalkorú nézők számára nyújtanak biztos tájékozódási pontokat a szereplők megítélését illetően, hanem magát a színészi játékot is nagyban megsegítik. Hogyha pedig valaki a mostanában megszokott, nagyívű énekszámokat szeretné számon kérni az Oliver!-en, annak érdemes figyelembe vennie a következőket. A darab 1960-ban született, olyan korábbi musical-előzményekkel a háta mögött, mint a Gigi, a Kiss me Kate, vagy a nálunk is igen népszerű Ének az esőben. Ezek egytől egyig hasonló dallamvilágot képviselnek, és további közös bennük, hogy nem hoznak hatalmas hangterjedelmet igénylő vállalásokat, csupán egy csipetnyi fűszert adnak hozzá a cselekményhez. A következő tíz esztendő a zenés darabok világában aztán egyre bátrabb projekteket eredményezett, mert amíg az 1964-es Mary Poppins hangzásvilágában még hűen követi a megszokott hagyományokat, a My Fair Lady, A muzsika hangja, vagy az 1968-as Funny Girl már egyre inkább magán hordozza azokat a stílusjegyeket, amelyeket egy zenés előadástól a mai kor nézője elvárna. 1970-ben aztán berobbant a köztudatba a Jézus Krisztus Szupersztár, és vele együtt Andrew Lloyd Webber is, aki olyan utat jelölt ki a műfaj számára, ami máig számos zeneszerzőnek etalonként szolgál az alkotói folyamatokban.

Holló-Zsadányi Norman az Oliver! című musicalben (Fotó: Juhász Éva)

Az Oliver! dalbetétjei a kor divatja szerint tehát inkább csak hangulatfestő jellegűek, az egyetlen közülük, ami ezeken túlmutat, az az Olivert védelmezni kívánó, jobb sorsra érdemes lánynak, Nancynek a szólószáma. A Magyar Színházban az ominózus karaktert az egyik szereposztásban Stéphanie Schlesser alakítja, aki más helyütt volt már Ulrika a Sztárcsinálókból, és játszott a Puskás, a musicalben, pontosan úgy, ahogyan váltótársa, Kovács Gyopár is, aki szintén egy különösebb kockázat nélküli választásnak bizonyul Nancy megformálását illetően. Fagin szerepét Szente Vajk rendező ugyanígy lekettőzte: az országos szintű népszerűséggel rendelkező, és mindig egyenletes teljesítményt nyújtó Feke Pált, valamint a kevésbé ismert, de ebben a feladatban szemlátomást lubickoló Harsányi Attilát szerződtetve a produkcióhoz. Bill Sikes (Pavletits Béla, Adorjáni Bálint) figurája szintén méltó a figyelemre, elvégre a zenés darabnak jelenlegi változatában nem egy mesebeli rosszfiú, aki csupán kiabál, vagy csúnyán néz, hanem egy élethűre megrajzolt deviáns felnőtt, aki színpadias megnyilvánulások helyett inkább filmekből kölcsönzött gesztusrendszert használ, nem véletlenül ajánlják 12 éven felülieknek ezt az előadást.

Amíg a két évtizeddel ezelőtti, Madách Színházbéli verzióban egy díszletlépcső mögé sújt le többször is a Billt megjelenítő ottani színész a darab legbaljósabb jelenetében, addig a mostani értelmezésben ugyanaz az igen komor alaphelyzet sokkal naturálisabban és konkrétabban mutatkozik meg egy merőben másfajta módon megjelenítve. Ebből is leszűrhető, hogy bár nyilván nem tolódik el a darab egy teljesen felnőttes irányba, hiszen azzal a megszólított célkorosztályt zavarba hozná, Szente Vajk mégsem becsüli alá a nézőtéren helyet foglaló gyerekeket, és nem esik abba a hibába, hogy agyonfinomítja az egyes történéseket. Ott erősíti fel a zenés játék humorát, ahol azt fel kell, ahogy a helyenként felbukkanó frivolitást sem kendőzi el teljesen. Arra is ügyel viszont, hogy a produkció kedves bája se vesszen el, ebben amúgy elévülhetetlen érdemei vannak a kiskorú közreműködőknek, illetve az üzembiztosnak mutatkozó címszereplőknek: az egymást váltó Farkas Olivérnek és Holló-Zsadányi Normannak.

Kovács Gyopár az Oliver! című musicalben (Fotó: Juhász Éva)

A darabnak egyébként végtelenül egyszerű az üzenete. Ha nem is azonnal, de a jó végül győzedelmeskedhet a gonosz felett, és hogyha évek is kellenek hozzá, előbb-utóbb az igazságra is fény derülhet, bár a hozzá vezető út nem ritkán komoly akadályokkal, sőt, veszteségekkel van kikövezve.

Kiemelt kép: Feke Pál az Oliver! című musicalben (Fotó: Juhász Éva)