Különleges előadás bemutatására készül a 6SZÍN: az Amikor találkoztam Barisnyikovval című monodráma Csákányi Eszter szereplésével egy táncstúdióban debütál márciusban.

Csákányi Eszterben a pandémia alatt fogalmazódott meg egy új, önálló est gondolata. Alkotótársaival közösen, Bodor Johanna Nem baj, majd megértem című önéletrajzi regényéből kiindulva, ám attól mégis elrugaszkodva és saját élményeiből is merítve evezett olyan vizekre, ahol korábban még nem táncolt. Az előadás szereplője Marosán Henriett, aki Kolozsváron született, tanulmányait a bukaresti Állami Balettintézetben végezte. A Ceaușescu-rendszer elől menekülve települt át Magyarországra, ahol hamar a tánc- és színházművészet megkerülhetetlen alakjává vált. Az utóbbi években koreográfusként dolgozik és fiatalokat tanít.

A monodrámát, melyben Csákányi Eszter Marosán Henriett koreográfus, balettmester fiktív figuráját kelti életre, március 11-én a Hölgyválasz Táncstúdióban mutatják be. A művésznő alkotótársai Bíró Bence, Bodor Johanna, Kálmán Eszter és Rozs Tamás, utóbbi zeneszerzőként is részt vesz a produkcióban, valamint hangszerével közre is működik az előadásban.

Kiemelt kép: Pillanatkép az Amikor találkoztam Barisnyikovval olvasópróbájáról (Fotó: Szkárossy Zsuzsa)