“Csak úgy tudok dolgozni, ha érzem, hogy hisznek bennem” – Interjú Marjai Virággal

Marjai Virág 2005-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, az elmúlt 14 évben több fővárosi és vidéki színházban is találkozhattak vele a nézők. A Spirit Színházhoz szabadúszóként került, bár, ahogy mondja, már akkor is “féllábbal idetartozott”. 2019 szeptemberétől társulati tag, jelenleg a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című zenés darabot próbálja, Esztert játssza benne. A színésznővel a közelgő bemutató kapcsán beszélgettünk.

A Színművészeti előtt két évig az ELTE német szakára jártál. Hogyan jött képbe a színészet?

Ez a német szak tulajdonképpen egy ürügy volt. Már egészen kicsi koromban kitaláltam, hogy színésznő leszek, de elsőre nem vettek fel a Színművészetire. Mindenképpen Budapestre szerettem volna jönni, hogy színház-közelben legyek. Két-tannyelvű gimnáziumba jártam, akkor még nagyon jól beszéltem németül, így adott volt, hogy ezt válasszam, mert tudtam, hogy ide biztosan fel fognak venni. Ténylegesen csak egy évet jártam az egyetemre, mert semmi nem érdekelt abból, amit ott tanultunk. Szinte minden szabad estémet valamelyik színházban töltöttem, elég fifikás módon, jótékony hazugság révén jutottam be az előadásokra: kinéztem, hogy mi érdekel, és a jegypénztárban arra hivatkoztam, hogy az adott színház igazgatójának a tanítványa vagyok, így mindenhova beengedtek! (nevet) A második évben már a Nemzeti Színház akadémiájára jártam, viszont a kollégiumi férőhelyem miatt folytatnom kellett az egyetemi tanulmányaimat is. Felvettem egy-két tárgyat, de éppen csak annyit, hogy megmaradjon a hallgatói jogviszonyom. Aztán harmadik évben bejutottam a Színművészetire.

Az egyetem után a Radnóti Színházhoz szegődtél, később szabadúszóként dolgoztál, utána Egerben lettél társulati tag. Melyiket élvezted legjobban?

Mindegyiknek megvan az előnye és a hátránya is. Nagyon jó érzés valahova tartozni, de ez szerintem nem csak a színházra, hanem az élet minden területére igaz. Ez az egyik nagy előnye a társulati létnek. A szabadúszásnak pedig az, hogy szerencsés esetben sok helyen meg tudsz fordulni, rengeteg emberrel találkozol. Én mindegyikben megtaláltam pozitívumot.

A fővárosi és vidéki színházak repertoárja, játszási rendje között is nagy a különbség, teljesen más a metódus.

A fővárosban jóval szélesebb a színházi skála, itt ezért születnek kísérletezőbb előadások. Az emberek a saját érdeklődési körüknek megfelelően tudnak választani darabot maguknak. Vidéken egészen más a helyzet: ott egyetlen színháznak kell kiszolgálnia a közönséget, ott kevesebb tér jut a kísérleti, úgymond „elvont” daraboknak. A nézőknek van egy elképzelésük, hogy milyennek kell vagy kellene lennie egy színháznak, és vidéken a lehető legszélesebb közönséget kell kiszolgálni.

Hogyan kerültél kapcsolatba a Spirit Színházzal?

Három év után jöttem el Egerből, azután ismét szabadúszó lettem. Bányai Gáborral éppen egy televíziós sorozatban forgattunk együtt, szóba került, hogy mi lesz velem a jövőben. Gábor akkor ajánlotta fel, hogy lesz egy rendezése a Spiritben, a Closer című darab, és hívott az egyik szerepre. Ez végül életem egyik meghatározó, rendkívül fontos munkájává vált. Ezután többször is gondoltak rám, így bár továbbra is szabadúszó voltam, de féllábbal már ide tartoztam.

Szeptembertől pedig az újonnan megalakult társulat tagjává váltál. Miként fogadtad a felkérést?

Megmondom őszintén, nagyon boldog voltam, amikor János (Perjés János, a Spirit Színház alapítója, igazgatója – A szerk.) felajánlotta ezt a lehetőséget. Azt gondolom, ha valakit felkérnek társulati tagnak, az mindig egyfajta bizalmat is jelent. Én csak úgy tudok dolgozni, ha érzem, hogy hisznek bennem. Jóleső érzéssel tölt el, hogy azokat a feladatokat, amiket rám osztanak, azért kapom meg, mert azt akarják, hogy én játsszam el. Ez számomra egy fontos visszajelzés: kíváncsiak rám, akarnak velem dolgozni, nyitottak a munkámra. Ilyen közegben tudok igazán jól működni. Pláne, hogy egyre több szép feladat jön!

A Spirit Színház már csak abból a szempontból is különleges, hogy gyakorlatilag mindkét játszóhelyén kamaraelőadásokat láthatunk, amik teljesen más színészi kvalitásokat követelnek meg.

Ez így van, teljesen más egy ilyen intim, belsőséges térben játszani, mint nagyszínpadon. Én mindkettőt szeretem, de az ilyen pici terek érdekesebbek, izgalmasabbak. Annyira közel ülnek a nézők, hogy akarva-akaratlanul bevonódnak a történetbe. Színészként pedig nem tudunk megúszni semmit sem, végtelenül őszintének kell lenni minden másodpercben. Ahhoz tudnám hasonlítani, mint amikor a filmekben közelit adnak az emberről. Ráadásul itt, a Spirit Színházban olyan előadások mennek, amiknek kifejezetten jót tesz a közelség. A csend sokkal drámaibb.

Nyáron mutattátok be Székely Csaba Öröm és boldogság című drámáját. Ebben Teklád játszod, egy leszbikus lányt. Az előadás után azon gondolkodtam, hogy bár párkapcsolatban él, semmi közös nincs benne és Juditban, a párjában. Mintha csak azért lennének együtt, mert nincs más.

Czeizel Gáborral, a darab rendezőjével sokat beszélgettünk erről. Tekla és Judit nagyon nehéz helyzetben vannak mindketten, nem csak a másságuk miatt, hanem mert egy kis közösségben élnek, nincs lehetőségük arra, hogy hozzájuk hasonló emberekkel ismerkedjenek. Egy kisvárosban megélni mindezt teljesen más, mint egy metropoliszban. Ráadásul a két karakter nagyon különböző személyiség. Ugyanakkor ott van az is, hogy a való életben látunk egy csomó ellenpéldát: adott egy kapcsolat, de senki nem tudja elképzelni, hogy mi tartja össze a két felet. Egyébként ezt az előadást különösen szeretem, a próbafolyamat is igazi örömmunka volt, de játszani is élmény, főleg, hogy remek csapattal dolgozunk.

Ha jól tudom, az eredeti szereposztás megváltozott a bemutató óta.

Igen, János azt szerette volna, hogy a társulati tagok minél több előadásban játszhassanak. Hermányi Mariann és Gaál Dani voltak az új beállók, mind a ketten abszolút profik voltak, zökkenőmentesen ment le az előadás. Mintha mindig is játszották volna ezt a szerepet.

Nemsokára pedig a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című darabot mutatjátok be, ami igazán nagy lehetőségnek tűnik.

Abszolút! Az az érdekes, hogy én másodjára játszom ezt az előadást. Korábban Beverley-t alakítottam, nagyon szerettem azt a karaktert is. Most viszont Eszter leszek, amiért nagyon hálás vagyok Jánosnak, ez nekem hatalmas ajándék a sorstól. Már kicsi koromban kívülről fújtam a dalokat, volt is egy Adamis Anna-könyvem, amiben a dalszövegek versekként szerepeltek, azt sokat olvasgattam. De nemcsak emiatt kedvencem, a mondanivalója és a sokszínűséges is magával ragadó. Sokan úgy gondolják, hogy egy idejétmúlt sztori, de ezzel nem értek egyet, rengeteg aktualitása van. Nagy lelkesedéssel vetettem bele magamat a próbákba, szerencsére ez most is megvan. Ritka az ilyen darab.

Miben lesz más ez az előadás, mint az előzők?

Egyfelől más szövegkönyvet használunk, mint amit a korábban játszott előadásban, így a hangsúlyok is kicsit máshová helyeződnek. Másfelől ebben a nagy intim térben még különlegesebb lesz a hangulata. Gábor (Czeizel Gábor, a rendező – A szerk.) az emberi oldaláról közelíti meg a sztorit, az emberi kapcsolatokra hegyezi ki azt. Egy lecsupaszított, mondhatni üres térben fogunk játszani, ami sokat fog segíteni azon, hogy még bensőségesebb legyen az egész. Sokan úgy gondolják, hogy musicalt csak iszonyatosan nagy díszletben, látvány-orgiával lehet játszani, de ha jobban belegondolunk a Popfesztivál nem tekinthető hagyományos értelemben vett musicalnek. Harmadrészt azért is lesz más, mert rengeteg a fiatal színész, ami üdítően tud hatni, ráadásul sokukkal most dolgozom együtt, ez engem is kíváncsivá tesz. Ha a nézők csak annyira fogják élvezni az előadást, mint mi a próbákat, akkor a siker garantált. (mosolyog)

Miben láthatunk még téged?

A Spirit Színházban több előadásom is repertoáron marad, azokat továbbra is játszom. Az évad második felében is sok szép feladat vár még rám (köztük a Koldusopera), amiért nagyon hálás vagyok.

Kiemelt kép: Marjai Virág (fotó: Spirit Színház)