Mint ahogyan korábban mi is megírtuk, augusztus 10. és 15. között, három év után újra megrendezésre kerül a Sziget Fesztivál, ahová a szervezők idén is várják a Civil Szervezetek jelentkezését.
A Sziget Szervezőiroda pályázatot hirdet civil szervezetek számára a Sziget Fesztivál Civil Sziget programhelyszínén való megjelenésre. Azok a legalább egy éve működő civil szervezetek (egyesületek, alapítványok) nyújthatják be pályázatukat, amelyek tevékenysége elsősorban a 16-35 éves korosztály részvételére, nevelésére, integrációjának segítésére, problémáik megelőzésére, illetve megoldására épül, és amelyek a fesztivál sajátos körülményeihez igazodó programot kívánnak megvalósítani. Olyan programokat várnak, melyek bemutatják a pályázó szervezet mások számára hasznos tevékenységét, törekszenek a szigetlakók aktivizálására, a programokba való bevonására. A Sziget Zrt. a programhelyszínen 40 szervezet számára tud helyet biztosítani.
A pályázat elbírálása során előnyben részesülnek azok a szervezetek, amelyek nemzetközi, vagy országos hatáskörűek, magas színvonalú szakmai programot kívánnak nyújtani a fesztivál látogatóinak, programjukat több nyelven bonyolítják, valamint amelyek a megjelenésükhöz szükséges belépőjegyek legalább 50%-át saját maguk biztosítják. A pályázat leadásának (internetes lezárásának) határideje 2022. május 29. 20 óra. Az elbírálás eredményét 2022. június 3-án teszik közzé.
További részletek a SZIGET2022 – Civil Sziget aloldalán találhatók.
Kiemelt kép: Pillanatkép a 2019-es Sziget Fesztiválról (Fotó: Sziget Fesztivál)