Tegnap megtartotta a Vígszínház következő nagyszínpadi bemutatójának olvasópróbáját, a John Cassavetes Premier című filmjéből készült színpadi adaptációt Martin Cicvak rendezi majd. A cseh alkotó neve novemberben merült fel először a darab kapcsán, tavaly májusban, amikor Eszenyi Enikő kihirdette az idei évadot, még Szász János szerepelt a színlapon rendezőként. Azt nem lehet tudni, hogy az elsősorban filmes mester miért mondta vissza a Vígszínház felkérését, ám az biztos, hogy a helyette beugró Cicvak első magyarországi rendezése izgalmasnak ígérkezik, már csak a szereposztás miatt is.

Myrtle Gordont Eszenyi Enikő játssza majd, a Vígszínház igazgatónője egy ünnepelt színésznőt alakít, akinek a színházon kívül semmije sincs az életben, férj és gyermek nélkül csak a színpad nyújt neki örömet. Egy nap azonban minden megváltozik körülötte, amikor szemtanúja lesz egy rajongója halálának: Nancyt (Szilágyi Csenge) elüti egy autó, miközben autogrammot próbál szerezni az ünnepelt sztártól. Ettől kezdve a valóság és a képzelet összekeveredik Myrtle fejében, a fiatal lány újra és újra megjelenik a képzeletében, még akkor is, amikor a színházban legújabb bemutatóját próbálja. További szerepekben többek között Hegedűs D. Géza, Börcsök Enikő, Hevér Gábor, Balázsovits Edit, Orosz Ákos és Seress Zoltán láthatók majd. A díszleteket az osztrák Hans Hoffer, a jelmezeket pedig Pusztai Judit tervezi.

Cassavetes színház a filmben konstrukciójának ezúttal színház a színházban változatát március 2-tól láthatják a nézők a Vígszínházban.

Balázsovits Edit

Kép 7 / 7

Fotó: Szkárossy Zsuzsa