2018. szeptember 28-án Szegeden, a Régi Zsinagógában volt a Megyek utánad ősbemutatója, a darab a szegedi MASZK Egyesület, az Orlai Produkciós Iroda és a FÜGE együttműködésében készült a szegedi THEALTER Fesztivál felkérésére. Grecsó Krisztián könyvének színpadi változatát Bíró Bence jegyzi, az előadás rendezője Dékány Barnabás. A produkció annak ellenére, hogy csak két alkalommal volt látható, azonnal elnyerte a közönség és a szakma elismerését, így külön öröm, hogy ősztől az Orlai Produkció jóvoltából a Jurányi házban lesz látható.

Daru – a darab főhőse – visszaemlékezve korábbi szerelmeire leltárt készít, a folyamat során pedig feltárul előttünk a kamaszodó fiú küzdelme a bandavezéri pozícióért, az önbecsülésért és persze a Lányért. Mindig az aktuálisért, akin keresztül a felserdülő fiú, majd érett férfi meghatározza az őt körülvevő világot és önmagát.

Daru szerepében a Katona József Színház társulatának tagja, Mészáros Béla látható, fiatalkori önmagát Baki Dániel játssza. A regény női karaktereit Kurta Niké jeleníti meg. A Megyek utánad budapesti bemutatója szeptember 19-én a Jurányiban lesz.

Kurta Niké (Fotó: Révész Róbert)

Kiemelt kép: Mészáros Béla, Kurta Niké ás Baki Dániel (Fotó: Révész Róbert)