A “pesti Broadway-en”, azaz a Nagymező utcában és környékén a színházi idényben bármelyik nap bármelyik napszakában talál magának programot az, aki kultúrára vágyik. Ezen a környéken található ugyanis egymáshoz elképesztő közelségben három nagy színház és két új játszóhely is, a Hatszín Teátrum és a két éve indult Mozsár Műhely. Az étterem és kávézó feletti előadótérben működő színház produkciós vezetőjével, Megyeri Lénával beszélgettünk, aki a Deszkavíziónak mesélt először arról, milyen bemutatókkal készülnek a Mozsárba a következő évadban.

Hogyan indult a Mozsár Műhely?

A Független Színművészetért Alapítvány már régóta támogat különböző előadó-művészeti produkciókat, és pár éve felmerült az az igény, hogy kellene egy saját játszóhely számukra. Ekkor kerültem én a képbe és találtuk meg együtt a Mozsár Bisztrót, aminek az emeletén egy nagy terem található. Használták már ezt előttünk is színházi produkciókhoz, de elsősorban rendezvényeket, konferenciákat tartottak benne, erre is volt felszerelve. Az étterem tulajdonosa szerencsére nagyon nyitott volt, megkaptuk a lehetőséget és így indult az alapítvány színházi működése.

Ez volt a második évetek. Milyenek a tapasztalatok?

Hál’ istennek nagyon szeretnek bennünket a nézők, és tudtunk fejlődni. Ez nyilván egy hosszútávú folyamat, egy új helyet bevezetni nem egyszerű, de egyre népszerűbbek az előadásaink, egyre több törzsnézőnk van, és ezért elindítottunk egy bérletet is, hogy még inkább szélesítsük a visszajáró nézők bázisát.

A Mozsár Műhely nézőtere (fotó: kortársPR)

Itt van nagyon közel egymáshoz több színház is. Az Operett, a Thália, kicsivel messzebb a Radnóti és most már a Hatszín is. Hogy látod, ez előny vagy inkább hátrány?

Mindenben van jó és rossz is, de azt gondolom, hogy ez inkább előny, mert a “pesti Broadway” egy olyan környék, ahol megszokták az emberek, hogy találnak kulturális programokat, színházi előadásokat, így nem kell egy ismeretlen, új helyre utazniuk miattunk.

Mivel sok színház van nagyon közel egymáshoz, azt gondolhatnánk, hogy egymás konkurenciái vagyunk. Eléggé más dolgokat csinálunk, más az arculatunk, szerintem ezzel inkább segítjük egymást, mintsem elvennénk a másik nézőit. Budapesten iszonyatosan nagy a túlkínálat, ezért is kihívás megszólítani a nézőket.

Amikor belevágtatok, volt-e egy közönség, egy olyan nézői réteg, amit meg szerettetek volna szólítani?

A színházak alapvető közönségét a 40 év feletti nők adják, és amellett, hogy őket is „kiszolgáljuk”, szerettük volna bevonzani a fiatalokat. Azt mondhatom, hogy annak köszönhetően, hogy nagyon sokféle előadást játszunk, elég vegyes összetételű a közönségünk.

Törekszünk arra, hogy az előadásainkkal a fiatalabb korosztályt is meg tudjuk szólítani, vannak kifejezetten számukra készült produkcióink és ezért hoztuk létre a diákjegyet is. Alapvető célja szerintem minden színháznak, hogy bevonzza a fiatalokat, hiszen amellett, hogy meg kell tartani a meglevő közönséget, fontos kinevelni a leendő nézőket is.

Jelenet az Így viszik átból (fotó: kortársPR)

Mennyire fogadták jól az emberek, hogy egy étteremben, pontosabban egy étterem felett található a Mozsár Műhely?

A színháztér elkülönített az éttermi, kávézós résztől, de önmagában szerintem valahol ez egy pluszt is jelent. Jó lenne, ha minden kulturális élményhez hozzátartozna, hogy az emberek az előadások előtt vagy után leülnek beszélgetni, nem rohannak egyből haza, hanem élvezik kicsit egymás társaságát, megbeszélik a látottakat. Azt tapasztaljuk, hogy sokan itt maradnak, és nem csak a közönség tagjai, hanem azok a művészek is, akik fellépnek aznap.

Véget ért az idei évad. Lehet már tudni valamit, mivel készültök ősszel?

Az alapítvány minden évben kiír egy produkciós pályázatot, idén volt a harmadik. Független alkotók, alkotócsoportok jelentkezését vártuk bármilyen ötlettel, bármilyen kiállításban, és azt mondhatom, nagyon sok izgalmas produkció érkezett. A Mozsár Műhely idei bemutatói közül ezen a pályázaton nyert tavaly például a Homokember, az Így viszik át és a Terike & Irén is. A „Szomjas férfiak sört isznak helyettem” volt idén az egyetlen, amely befogadott produkció volt. Kíváncsiak voltunk, tud-e nálunk érvényesülni, és szerencsére szeretik a nézők.

Idén három pályázatos bemutatónk lesz. Az egyik Matei Vișniec román szerző műve, A pandák gyönyörű utazása, Telihay Péter rendezi, egy abszurd szerelmi történet. Szorcsik Kriszta és Seress Zoltán játsszák majd, akik a való életben is házastársak. Úgy gondolom, ez sokat hozzáad majd az élményhez. Fodor Annamária rendezi az Ég és nő között című darabot, ami szintén egy furcsa szerelmi történet. Érdekes, hogy minden évben van egy téma, ami erősebben foglalkoztatja a pályázókat, idén ez a férfi-nő kapcsolat volt.

A harmadik pályázatos premier viszont nem ezt a témát boncolgatja. Mészáros Piroska, miután eljött a Nemzeti Színházból, szabadúszó lett és félig felhagyott a színészi pályával, dolgozott több helyen, többek között call centerben is. Ezekből az élményekből írt egy darabot Boronkay Somával Színésznő a multiban címmel. Bemutatják, milyen nehézséggel is jár a szabadúszás egy színész számára, milyen, amikor nem tud esetleg folyamatosan munkát vállalni, és milyen érzés egy teljesen más pályán dolgozni.

Lackfi János a Beszélő levelek egyik előadásán (fotó: kortársPR)

Milyen terveitek vannak a közeljövőre?

A legtöbb előadásunk tovább fog menni jövőre, plusz jönnek az újak és így már egy elég komplett műsorunk lesz. Most nagyjából havonta 10 előadást játszunk, ennél egy picit lehetne többet, akár 18-at is, de többet nem igazán. A Mozsár nagyterme rendezvényhelyszínként továbbra is működik, nem csak mi használjuk, de nekünk van elsőbbségünk.

A közeljövőre az a tervünk, hogy minél több saját produkciót mutassunk be. Az első ilyen teljesen saját ötleten alapuló, saját megvalósítású előadásunk a „Beszélő levelek” volt, amivel megnyitottuk két éve a Mozsár Műhelyt. A jövő évadban két saját produkciót tervezünk, az egyik az Anthony Burgess Egy tenyér ha csattan című regényéből készült színdarab lesz, amit októberben mutatunk be. A rendezője Erdeős Anna (Így viszik át), a szereplőket Szabó Erika, Ódor Kristóf és Mohai Tamás játsszák.

A másik új saját produkció a Lackfi János Facebook-os sorozata, a Minden napra egy sztori alapján színpadra szerkesztett darab lesz Netentúli történetek címmel, Grisnik Petra és Makranczi Zalán előadásában.

Nyáry Krisztián Így viszik átja után Lackfi János, két kortárs magyar szerző.

Igen, nagyon örülünk is ennek, mert az egyik célunk az, hogy lehetőleg minél több kortárs előadásnak tudjunk helyet biztosítani. Emellett a két előadás mellett a kortárs magyar irodalom a Kortalan kortárs sorozatban is megjelenik, a három színésznő (Fodor Annamária, Járó Zsuzsa és Herczeg Adrienn) Dragomán Györgytől Cserna-Szabó Andrásig nagyon sok szerző művéből válogat az estek összeállításakor.

Jelenet a Terike & Irénből (fotó: kortársPR)

A Terike & Irén is magyar volt.

Igen, egy valós történet adta az alapját, és maga a társulat és a rendező, Markó Róbert írta a darabot belőle. Két idős hölgy NAV-ellenőrnek adta ki magát, hogy így szerezzenek póthajat, erről született több újságcikk és ezek alapján készült az előadás. Nagyon érdekes és jópofa alkotói módszer ez, újsághírből színdarabot írni.

Milyen bővülési, fejlesztési terveitek vannak?

A terem mérete limitált, de a technikai eszközökben mindig tudunk fejlődni, akár lámpákkal, akár a hangosításban. Legutóbb a Homokember kapcsán beszereztünk több projektort is, ha a produkciók megkívánják, mindig fejlesztünk. A nagy tervünk egy raktár, ami úgy tűnik, nyár végére megvalósul. A díszleteket, jelmezeket most a produkciók szállítják, nem sok hely van tárolni őket, ezért is lesz majd a raktár nagy segítség.

Van olyan színész vagy rendező, akivel szeretnétek együtt dolgozni?

Most nincs konkrét vágyunk. Azt szeretnénk viszont, ha egy idő után lennének olyan művészek, alkotók, akik köthetőek hozzánk. Ez valamilyen szinten már megvalósult, hiszen Fodor Annamária, a Kortalan kortárs sorozat egyik ötletgazdája játszik is nálunk és jövőre rendezni is fog. A Beszélő levelekben az indulása óta közel 100 színész szerepelt már, vannak visszatérők, ilyen Orosz Ákos is, aki nem csak színészként, hanem a Homokemberrel már rendezőként is bemutatkozott a Mozsárban.

Jelenet a Homokemberből (fotó: kortársPR)

Gondolkodtatok abban, hogy eltérjetek a megszokott színházi menetrendtől? Előbb kezdjétek az évadot vagy nyáron is játsszatok?

Igazából nem nagyon szeretnénk szembemenni a trenddel, októberben kezdjük az évadot, akárcsak a legtöbb színház. Nyáron semmiképp sem akarunk játszani, az a holtszezon a fővárosban. Egy produkcióval terveznénk csak nyáron, a 100 szóban a Város angol nyelvű verzióját tervezi elkészíteni Szilágyi Csenge és Nagy Dániel Viktor, ez működhetne a turisták körében is.

A különböző fesztiválokra viszont utaznak majd az előadásaink, megyünk az Ördögkatlanra, a Művészetek Völgyébe és a Zsidó Kulturális Fesztiválra is. Kapolcson ráadásul együttműködünk a Színművészeti hallgatóival és csinálunk egy fiatalos Beszélő leveleket.

Hogy látod, a Beszélő levelek meddig folytatható, mennyi tartalék van benne?

Sokszor kérdés ez számomra is, vannak pillanatok, amikor kétségbe esem (nevet). Én szerkesztem a műsort, én állítom össze, hogy milyen levelek kerüljenek bele, kik lépjenek fel. Jövőre az lesz a változás, hogy csak kéthavonta lesz látható az est, nem lesz így rajtam sem akkora nyomás, hogy hónapról hónapra összeállítsak egy teljesen új előadást. Folyamatos kutatómunkát igényel, rengeteg önéletrajzot, kiadott levelezést olvasok és gyűjtök az internetről is, jó lesz jövőre, hogy több időm lesz rá.

Nagyon szeretjük egyébként ezt a produkciót, és úgy érezzük, hogy a nézők is, mivel olyan embereket, művészeket, fiatalokat és pályakezdőket is láthatnak egy este a színpadon, akiket így együtt talán addig még sosem. Ez az egyik vonzereje.

Jasinka Ádám írása

Kiemelt kép: kortársPR