Június 10-én a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és Budapest Városháza az Ünnepi Könyvhét alkalmával flashmobra hívja az olvasni szeretőket. A Vörösmarty téren 15 órakor kezdődő eseményen találkozhatunk Makranczi Zalán és Polyák Lilla színművészekkel, valamint Likó Marcell zenész-énekessel.
A Budapest olvas az olvasás fontosságára kívánja felhívni a figyelmet, valamint arra, hogy a könyvek mennyi örömet és élményt adhatnak. Habár ez a tevékenység legtöbbször „magányos”, de a Makranczi Zalán vezetésével megvalósuló flashmob igazi közösségi élményt kovácsol az olvasásból. Mellette Polyák Lilla és Likó Marcell is bemutatja kedvenc könyvét, és arra buzdítanak mindenkit, hogy valamely, kedvelt regényét elhozva 10 percen keresztül együtt olvassanak. Az esemény helyszíne a 93. Ünnepi Könyvhét Vörösmarty téri színpada, a héliumos lufikkal jelölt regisztrációs pontok már 14 óra 30 perckor nyitnak. Ráadásul üres kézzel sem kell hazatérnie a résztvevőknek: az élményen túl mindenki #budapestolvas karkötőt kap ajándékba emlékül.
A rendezvény a 93. Ünnepi Könyvhét programjaként valósul meg. Az eseményre Budapest Főváros Önkormányzata kezdeményezésére és támogatásával 2023-ban megvalósuló Budapest Könyvfőváros programsorozatra készülve kerül sor.
Kiemelt kép: Budapest olvas (Fotó: Facebook)