Május 16-án utoljára lesz látható a Zűrzavar 2045 az Örkény Színházban. Lev Birinszkij Bolondok tánca című tragikomédiájából Bánki Gergely, Gábor Sára és a rendező, Polgár Csaba készített új színpadi adaptációt.
2045-ben az Újorosz Birodalomban dúl az ellenállás. Elégedetlen emberek tízezrei fognak össze, hogy véget vessenek a féldiktatórikus, elnyomó vezetésnek. Vágyaik sokfélék, szövetségük ingatag, de indulatuk közös, ezért ijesztő. Egyetlen kormányzóság akad csak, ahol rend van és nyugalom, egy félreeső kis tartomány: Vengrija, azaz Magyarország. Kormányzója egy asszony, aki minden erejével igyekszik elhitetni a moszkvai vezetéssel, hogy Vengrija-tartományban is dúl az ellenállás, tehát Moszkva küldjön neki még pénzt, pénzt és még több pénzt. Nagy igyekezetében észre sem veszi, hogy a káosz már tényleg ott kopogtat az ajtaján… Káosz, zűrzavar, vagy ahogy az oroszok mondják ezt a furcsa magyar szót: zsűrzsavjar.
Az előadás bemutatójára eredetileg 2020 márciusában került volna sor, ám végül – a pandémia miatt – október 9-én tartották a premiert. A május 16-i, utolsó előadáson a társulat tagjai közül Kerekes Évával, Znamenák Istvánnal, Jéger Zsomborral, Takács Nóra Diával, Zsigmond Emőkével, Máthé Zsolttal, Csákányi Eszterrel, Nagy Zsolttal, Kókai Tündével, Novkov Mátéval, Bíró Krisztával, Pogány Judittal és Ficza Istvánnal találkozhatunk a színpadon, vendégművészként pedig Bánki Gergelynek, Békés Italának, Lukáts Andornak és Terhes Sándornak tapsolhatunk majd.
Kiemelt kép: Jelenetkép a Zűrzavar 2045 című előadásból (Fotó: Horváth Judit)