Május 2-án utoljára lesz látható a Katona József Színház idei évadában, Tárnoki Márk rendezésében bemutatott előadása, a Teremtmények.
A Mary Shelley Frankenstein című regénye alapján készült Teremtmények című darabot, Tárnoki Márk rendezésében 2021. december 17-én mutatták be a Katona József Színház Kamra nevű játszóhelyén. Az előadás a regény alaphelyzetéből indul ki: egy kutatóhajó vesztegel az Északi-tenger jégtáblái között, amelyhez a jégen keresztül egy szán közelít. Van rajta valami, egy ember, aki később lázálmaiból felébredve megszállottan keres valakit, egy lényt, akit ő teremtett és most meg akar ölni… Kettőjük története – a teremtőé és gyermekéé – mentén az emberiséget meghatározó alapvető kérdések merülnek fel a tudományról, a felelősségről, az életről és a halálról, és persze arról, hogy mikor és hogyan veszíthetjük el ártatlanságunkat.
A Bányai Kelemen Barna és Rába Roland főszereplésével készült, közel 80 perces Teremtmények a folyamatos megbetegedések miatt többször is elmaradt az évad során, idén pedig még két alkalommal lesz látható: április 30-án, szombaton és május 2-án, hétfőn, ezt követően lekerül a repertoárról, így aki látni szeretné ezt a kétség kívül megosztó produkciót, még tud jegyet váltani rá. A további szerepekben Pálos Hannával, Elek Ferenccel, Bezerédi Zoltánnal, Szécsi Bencével és Tóth Zsófiával találkozhatnak a nézők.
Az előadásról készült képgalériánk ide kattintva érhető el.
Kiemelt kép: Rába Roland a Teremtmények című előadásban (Fotó: Kovács Milán)