Május 20-án utoljára lesz látható a Thália Színházban a Lövések a Broadwayn című musical. A Woody Allen filmje alapján készült zenés előadást Béres Attila, a Miskolci Nemzeti Színház igazgatója állította színpadra.
Az Oscar- és Golden Globe-díjas Lövések a Broadwayn című filmet 1994-ben mutatták be Woody Allen írásában és rendezésében, amelyből aztán egy világhírű Broadway-musical készült – ezt hozta el Magyarországra a Thália Színház: a magyarországi bemutatóra 2021. szeptember 11-én került sor. A történet 1930-ban, New Yorkban játszódik, a főszerepben egy olyan színésznővel, akit egykoron ünnepeltek, mára viszont megkopott az emléke. A művésznő a visszatérésre készül, új bemutatójának pedig egy ígéretes fiatal férfi a szerzője, csakhogy a színdarab javításra szorul. Szerencsére a producer talál egy szponzort egy maffiafőnök személyében, azonban utóbbi sztárt akar faragni a sztriptíztáncos barátnőjéből. A “háborúzások” közepette mindenki érzi, hogy ez nem lesz elsöprő siker, viszont az egyik rejtett tehetséggel megáldott bandatag még megmentheti a premiert.
A Lövések a Broadwayn szerepeiben olyan színészek mutatkoztat be, mint Szabó Győző, Hevesi László, Ember Márk, Szinetár Dóra, Mórocz Adrienn, Mentes Júlia Virginia, Szervét Tibor, Nagy Viktor, Szabó Erika, Tamási Zoltán, Hunyadkürti István és Ikotics Milán. A Béres Attila rendezte előadás májusban három alkalommal (18-án, 19-én és 20-án) lesz látható, mielőtt lekerül a repertoárról.
Az előadásról készült képgalériánk ide kattintva tekinthető meg.
Kiemelt kép: Jelenetkép a Lövések a Broadwayn című előadásból (Fotó: Kovács Milán)