„Borzasztóan animáltam, de volt tekintete a bábnak” – interjú Barna Zsomborral

Már általános iskolás korában is érdekelte a színészet, de egy sikeres televíziós casting győzte meg végleg arról, hogy a televízió helyett a színház felé kell fordulnia. A Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakgimnázium elvégzése után prózai színésznek jelentkezett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, de a másodrostán nem jutott tovább. A felvételi után Meczner János és Tengely Gábor felajánlották neki, hogy próbálja meg a bábszakot, ahová kalandos úton, de bejutott. 2017-ben szerezte meg a diplomáját, és azonnal a Budapest Bábszínházhoz szerződött, ahol most első egyszemélyes bemutatójára készül. Interjú Barna Zsomborral.

Mikor döntötted el, hogy színész szeretnél lenni?

Még általános iskolára vezethető vissza, már akkor nagyon szerettem mórikálni magam a lányoknak, akik tetszettek (mosolyog). Egy barátommal üres teás flakonokkal ütögettük egymást, nyilván viccből, de fel volt építve az egész… akkor még nem tudtam, hogy ez lehet a színészet, csak szerettem szórakoztatni a többieket, parodizálni a tanárokat… Ötödiktől elkezdtem drámajáték órára járni, ahol minden évben volt egy előadásunk, például a Tom Sawyer kalandjai, de volt olyan is, hogy rólunk szóló jelenetekből raktunk össze egy anyagot. Ez már félig tudatos volt, éreztem, hogy ez érdekel.

Közben az MTV-nek volt egy gyerekeknek szóló ismeretterjesztő műsora, a Felfedezők, amibe beválogattak hetedikes koromban. Múzeumokba meg különböző érdekes helyekre mentünk, ahol riportokat készítettünk. Ebben szerepeltem pár évig, amikor pedig a Fix.tv-n elindult a Szólj be!, amit ugyanez az alkotócsapat készített, akkor azt csináltam sokáig. Ez olyan volt gyakorlatilag, mint a Heti Hetes, csak gyerekekkel, élőben. Közben felvételiztem a Vörösmarty Mihály Gimnázium drámatagozatára. Ebben az időben sokat gondolkodtam, hogy a színház érdekel-e jobban, vagy a televíziózás. Már utolsó éves voltam, amikor behívtak a Barátok közt castingjára, ami sikerült is, és ez eldöntötte, hogy akkor a színészet felé fordulok, három és fél évig szerepeltem a sorozatban. 

A Barátok közt miatt nem felvételiztél érettségi után egyből a Színműre?

De jelentkeztem, mert folyamatosan bennem volt a gondolat, hogy ha már ezt választottam, akkor jó lenne rendesen kitanulni a szakmát. De a forgatás és az érettségi annyira lefoglalt, hogy nem tudtam rendesen felkészülni a felvételire, és úgy voltam vele, hogy így nem állhatok oda a bizottság elé. Valahogy nem éreztem elég érettnek sem magam még a Színműhöz. Közben azért elmentem a Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakgimnáziumba, ahol megszereztem a Színész II. minősítést. Utolsó éves voltam, amikor újra beadtam a jelentkezésem az egyetemre, mert évről-évre éreztem, hogy csak jó lenne ott tanulni, és akkor már fel is készültem (mosolyog).

Mit vittél?

Volt egy Németh Ákos dráma, a Lovass Anita, ebben volt egy elég kemény szöveg, arról, ahogy egy férfi kidobja a terhes nőjét. Kérték Karinthy Előszavát, Kosztolányitól az Akarsz-e játszani című verset és A fösvényből Jakab monológját. Prózai szakirányra jelentkeztem, az első rostán továbbjutottam. A másodrostán pedig már nem. Bent ült Meczner János és Tengely Gábor, akik akkor indították a bábosztályt. Félrehívtak, és azt mondták, hogy ha van kedvem, akkor próbáljam meg a bábszínész szakirányt, mert őket érdeklem. Hozzak egy bábos etűdöt meg ugyanazt az anyagot, amivel a prózaira készültem.

Egy világ dőlt össze bennem. Emlékszem, hogy hazasétáltam a Színműről Óbudára, nem akartam elhinni, hogy nem sikerült a prózaira bekerülni. Aztán úgy voltam vele, hogy miért ne élnék a lehetőséggel, amit felkínáltak? Láttam korábban bábelőadásokat, amik nagyon tetszettek, ezért is döntöttem úgy, hogy megpróbálom a rostát.

Mennyi időd volt felkészülni?

Két nap. Ráadásul a Színész II. képzésen akkor volt a záróvizsga és a gála. Semmi időm nem volt arra, hogy egy bábetűdöt kitaláljak, annyi előadást meg nem láttam, hogy tudjam, miről szól ez az egész. A másodrosta előtt egy nappal kértem az osztályfőnökömtől egy bábot, volt egy egyszerű kisfiú figura, azt választottam. Úgy gondoltam, hogy majd a vizsga után este kitalálok valamit, másnap volt a rosta. Természetesen aznap volt egy kis ünneplés, úgy hogy nem született meg a bábetűd… Ott álltam reggel a Színműn, és az volt bennem, hogy „Zsombi, most gáz van… be kell menned 10 perc múlva és az égvilágon semmivel nem készültél!”.

Volt egy szkeccs ötletem, hallottam egy sztorit egy korábbi felvételiről. Bement egy srác a Nemzeti dallal, belesült, újrakezdte… amikor negyedszer is belesült, és látta, hogy már az egész bizottság lemondóan ül, akkor hozzájuk vágta, hogy „Tudják mit? A *** akar színész lenni!”, és kiment. Ezt az etűdöt adtam elő a bábbal, és valahogy tök jól sikerült, elkezdtek nevetni, Máté Gábor is. Nagyon meglepődtem, hogy ennyire tetszett nekik. Ettől pedig teljesen felszabadultam, amikor improvizálni kellett egy róka bábbal Radnóti Nem tudhatomjára, akkor már nagyon jó dolgok születtek meg ott helyben. Ez volt a másodrosta, majd jött a harmadrosta és felvettek.

Prózai színésznek készültél, könnyen átállítottad magadban, hogy akkor most bábszínész leszel?

Eleinte úgy voltam vele, hogy jó-jó, szeretem, de lehetek prózai színész is a diploma megszerzése után. Aztán ahogy teltek az évek, kezdtem egyre jobban megtalálni magam benne. Soha nem éreztem azt, hogy kiemelkedően jó bábos lennék, az animálás részében nem voltam különösebben ügyes. Aztán egyre több sikerélményem lett. A Bábszínházban voltam gyakorlaton végzősként, ahol az első feladatom A csillagszemű juhász főszerepe volt. Először megijedtem tőle, de azt gondolom, hogy jól sikerült, hiszen kritikus-díjat nyert és még mindig repertoáron van (nevet). Aztán dolgoztam Alföldivel a Képzelt betegben, és ez így nagyon jó kezdet volt. Utána kérdezte meg Meczner tanár úr, hogy szeretnék-e ideszerződni.

Sokat gondolkodtam, hogy legyek szabadúszó vagy inkább egy társulat tagja, mert mindig fontos volt számomra, hogy ne legyek egy helyhez kötve, hogy sokféle impulzus érjen. Amikor újra szóba került a szerződtetésem, akkor az volt a kérésem, hogy vállalhassak külsős munkákat is. Meczner tanár úr akkor azt mondta, hogy nem hogy megengedi, hanem kifejezetten kéri és támogatja ezt, mert szerinte a külsős munkák nagyon jó hatással vannak a színészekre. Így csatlakoztam a Budapest Bábszínház társulatához (mosolyog).

11 darabban vagy benne, van egyáltalán időd külsős munkákra?

Most picit kevesebb. Van az Átriumban egy előadásom, az Egy, kettő, három, a Hatszínben játszom Az úgy volt…-ot, és persze csinálom a Vitéz László előadásaimat.

Beszéltetek egyébként a tanár úrral arról, hogy mit látott benned a rostán?

Tőle nem kérdeztem soha. Tengely Gábor mondta azt, hogy borzasztóan animáltam, de volt tekintete a bábnak, ami nagyon fontos. Azt látta, hogy gondolatokat tudtam átadni még úgy is, hogy a figura teste össze-vissza hevert, de az arca és a feje élt.

Pár hete mutattátok be A vihart. Milyen volt a próbafolyamat?

Nagyon szerettem, jó volt Rémusszal dolgozni, bár nem volt könnyű. Kicsit hasonlít Alföldire, a végletekig maximalista, a legjobbat akarja kihozni belőled és ezért nincs olyan fegyver, amit ne vetne be. Voltak próbák, amiken azt éreztem, hogy na, ezt kellett volna az egyetemen tanulni, hogy végre valaki kitapossa belőlem azt, ami valahol ott van, csak nem szívesen nyúlok hozzá, mert az már nem komfortos. Rémusz néha nyers volt, de csak azért, hogy a legjobb formámat hozzam a premieren és utána az előadásokon. Nagyon felkészülten jött az olvasópróbára is, már akkor tudta, hogy melyik jelenetnél mit akar látni, közben pedig a mi ötleteinkre is nyitott volt, bizonyos keretek között szabadságot adott nekünk.

Almával nem az első szerelmespárotok a színpadon…

Legalább a 218… (nevet). Már az egyetemen is rendszeresen kaptuk a hősszerelmes karaktereket, összeszokott páros vagyunk. Ezekkel mindig az a nehézség, hogy kétdimenziósak, nincsenek tulajdonságaik. Ők a szerelmesek, és ennyi. Ezt valahogy meg kell tölteni, hogy legyen személyiségük, ízük, szaguk, vérük…

Alma mesélte, hogy neki sokat segített Rémusz abban is, hogy hogyan kell a színpadon színészként jól létezni. Érezted ezt te is?

Igen, mondhatjuk így is. Úgy fogalmaznám meg, hogy azt mutatta meg, hogy hogyan lehet a többi emberrel összekapcsolódva a színpadon lenni. A premieren mondta el, hogy az energiaszintnek vannak különböző fokozatai. Van, hogy bemész és az összes létező energiádat ott kiadod és átéled, ez az első. A második az, amikor te minden energiádat beleadod, de közben még a partnerekből is merítesz és nekik is adsz. Valamiféle kölcsönhatás működik. Azt gondolom, hogy ezt sikerült a próbákon megtanulnom. És van a harmadik, a Fodor Tamás szint, amikor már a közönséggel tudod ugyanezt, úgy adsz nekik vagy szedsz tőlük energiát, ahogy te akarsz. Ehhez kell egy jó ötven év a szakmában (nevet).

Már túl vagytok a Coraline próbafolyamatának első szakaszán. Mit játszol benne?

Viszonylag kis szerepem van benne, de nagyon szeretem. Két világban játszódik, az egyikben egy idős színésznő kutyája vagyok és ahogy az lenni szokott, az állat hasonlít a gazdájára, egy testesebb primadonna típusról van szó, úgyhogy az én buldogom is echte így néz ki. A kifordított világban tud beszélni is, ő toborozza a közönséget az előadásra. Illetve Almával és Szolár Tibivel egy egységet alkotva mi vagyunk a halott gyerekek szellemei, akiket a banya már korábban megevett. Időnként feltűnünk és segítjük Coraline-t a próbákon.

Milyen Ascher Tamással dolgozni?

Csodálatos. Nagyon vártam, hogy együtt dolgozhassunk. Azért szedtük két részre a próbafolyamatot, mert bizonyos bábok még nem készültek el, így főleg a szövegi részekhez szólt eddig hozzá, amihez ugye eléggé ért (nevet). Sokat lehet tőle tanulni, még a másoknak adott instrukcióiból is. Egyébként sokszor számon is kéri ezeket… „Látod, ez a baj, mert nem figyelsz a többiekre, csak magadra. Ezt neki mondtam, pedig rád is vonatkozik, és ha figyeltél volna, ugyebár…”. Mindig visszakérdez: „Ez így rossz volt, ugye? De majd jó lesz!”. Rendszeresen visszaigazolást kér, amire nincs is szükség, mert tudod, hogy igaza van… Nagyon laza, szeretek vele dolgozni. Elhívtam a Batu-tá bemutatójára, remélem, eljön (nevet).

Ez lesz az egyszemélyes darabod. Mesélsz róla?

Az egyetemen ötödévben a gyerekeknek szóló önálló előadásom témája Vitéz László volt a korábbi sikereim miatt. Szerettem volna, hogy kapjon valami célt, amiért ő kiérdemeli ezt a nevet, ezért írtam egy kanavászt, amiből Markó Robi készített egy szövegkönyvet. Így született meg a Vitéz László menyecskét keres, amit azóta is játszom. Robi szerette volna, hogy a Marczibányi téri Gyermekszínházi Szemle díjátadójának Vitéz László legyen a ceremóniamestere, ezért átírtuk a darabot és ő osztotta ki az elismeréseket Vas Juliskával. Ezt látta Kovács Géza. Amikor Meczner tanár úrral kitalálták, hogy legyen a Bábszínháznak egy saját vásári bábjátéka, akkor Géza azt mondta, hogy velem szeretné megcsinálni, ez lett a Batu-tá kalandjai, amiben egyébként el is hangzik, hogy ő Vitéz László afrikai unokatestvére… (nevet).

Miről szól a történet?

Egy afrikai falu összes kútja kiszárad, mert a Ku-lemán nevű démon kiitta ezeket. Batu-tá felkerekedik és átmegy a „Nagy vizen” túlra, hogy pénzt keressen, amiből vizet vehet a falunak. A démon persze követi… és természetesen semmi sem úgy történik, ahogy azt Batu-tá elképzelte. Ugyanaz a működési elve, mint a Vitéz Lászlónak, tulajdonképpen saját magának teremt igazságot. Senki sem segítőkész vele, mégis megcsinálja a szerencséjét. Naiv, nyitott figura, mindenre rácsodálkozik. Én valahova a kamaszkor és fiatal felnőttkor határára teszem őt, úgy gondolom, hogy 18-20 éves lehet, de benne van az örök gyerek, egy elképesztően infantilis én. Ez egyébként megvan bennem is, azt hiszem, ezért élvezem ennyire, mert kiélhetem benne a gyermeki ösztöneimet (nevet).

Egyedül vagy a színpadon, nem könnyű így lekötni a gyerekeket.

Egy pillanatra sem engedhetek ki, mert azonnal elvesztem őket. A gyerekek a legőszintébb közönség, ha unják, akkor kikapcsolnak, beszélgetnek, sétálgatnak… nagyon kell őket tartani. Eleinte úgy akartam ezt megoldani, hogy erővel toltam végig, de most már megtanultam, hogy kell nyugvópontokat találni, amikor kifújom magam, egy kicsit pihenek. Elég bonyolult technikailag a darab, több paravánsíkon játszódik, ezért van, hogy térden állva kell báboznom, és persze sehol sem szabad kilátszódnom. Ezt ki kell tapasztalni. Nagyon sokat segít Gézán kívül egyébként Teszárek Csabi, aki élőben kísér majd zeneileg előadás közben.

Ad egy ritmust?

Igen, illetve behatárolja. Akkor kell, hogy megszülessen a gondolat, amikor arra a bizonyos pontra ér a zene. Amióta Csabival együtt próbálunk, sokkal jobban kezd összeállni az előadás, sűrűbb lett. Így jobban leköti a gyerekeket is, és én is jobban tudok az erőmmel spórolni. Mindig nagyon jó élő zenével játszani, valahogy az egész kompaktabb lesz.

Mikor lesz a bemutató?

November 9-én, már csak másfél hét van. A Kemény Henrik Teremben lesz, aminek a megnyitóján a Vitéz Lászlót játszottam. Valahogy jó érzés, hogy a Batu-tá lesz az első vásári bábjáték, ami ott születik meg (mosolyog).