Az orfeumok világát idéző, kétszereplős C’ est la vie után decemberben tartja következő bemutatóját a Pinceszínház. Donald Margulies Pulitzer-díjas darabjában, a Mi kis barátainkban azt a kérdést feszegeti, hogy hogyan működtethető egy házasság? Ki lehet-e lépni egy unalmas párkapcsolatban? Egyáltalán: változtasson az ember az életén, ha a kapcsolatát fojtogató béklyónak érzi?

Karen és Gabe egy negyvenes éveiben járó házaspár, akik rendszeresen együtt vacsoráznak Tommal és Beth-tel, azzal a párral, akit korábban ők ismertettek meg egymással. Az egyik ilyen vacsorán azonban Beth bejelenti, hogy Tom el akarja őt hagyja egy másik nő miatt. Sem Karen, sem Gabe nem tudja megérteni, mi vitte rá Tomot arra, hogy felrúgja addigi életét és teljesen új fejezetet kezdjen. Szépen lassan azonban ráébrednek arra, hogy házasságuk egyik biztos pontja a közös vacsorák voltak, és azzal, hogy széthullik ez a baráti közösség, a saját kapcsolatuk is veszélybe került. Miközben Tom és Beth képes újrakezdeni, ők maguk félnek ezt megtenni, ám az élet felteszi helyettük azt a kérdést, ami titkon eddig is ott lappangott: mi is tartja össze a házasságukat?

A két házaspárt Börcsök Enikő és Molnár Csaba, valamint Juhász Réka és Szirtes Balázs játsszák, a rendező Kovács Gábor Attila lesz. A Mi ki barátaink bemutatóját december 14-én tartják a Pinceszínházban.

Kiemelt kép: A Mi kis barátaink szereplői (fotó: Herbszt-Véner Orsolya)