A Budapest Bábszínház színművésze, Blasek Gyöngyi 1965-ben kezdte pályáját, azóta pedig a legeldugottabb falvakban élő gyermekkel is megismertette a műfaj csodáit: legemlékezetesebb szerepei között található A gyáva kistigris címszerepe, Totó kutya az Ózból, Egér mama a Mi újság a Futrinka utcában? című előadásból, illetve Jozefina a Minden egér szereti a sajtot című produkcióból.

Intenzív színpadi jelenléte, fiatalokat megszégyenítő munkabírása, lelkesedése és kíváncsiságából fakadó különleges energiái minden szerepén átütnek. Független produkciók és prózai színházi feladatok is megtalálták olyan rendezők mellett, akik először a Bábszínházban dolgoztak vele. Azt vallja, hogy a bábos tapasztalat megtanította absztrahálni, így nincs lehetetlen feladat számára, mert „…minden azon múlik, én minek képzelem magam”.

Az utóbbi években olyan felnőtt-előadásokban csillogtatta meg tehetségét, mint A képzelt beteg, A vihar és az Esti Kornél, melyek közül Shakespeare klasszikusában nyújtott alakítására hosszú ideig fognak emlékezni a műfaj rajongói. Blasek Gyöngyi bábművészként kivételesen gazdag életművet épített fel, egy legendás korszak legendás előadásainak volt részese. Elmúlt hetvenéves, amikor a fiatal rendezők újra felfedezték maguknak, és immár nemcsak bábos, de jelentős prózai szerepeken keresztül is generációjának egyik legkülönlegesebb, érett színművészévé vált.

Munkásságát most a MASZK Országos Színészegyesület és a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma által 2001-ben alapított Gobbi Hilda Életmű-díjjal jutalmazták, amelyhez gratulálunk neki!

Kiemelt kép: Blasek Gyöngyi (Fotó: Bodnár Zsófia)